1973. február 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

226

I rój • Vagy az ügy elbírálása szempontjából, mivel ez nem rendezett, és majd 28-án hozzuk a VB elé a rendelet végrefcijtásával kapcsolatos problémákat és akkor hozunk erre a kérdésre javaslatot. Most az igazgatási osztályok úgy járnak el, hogy a műszaki osztálytól kér­nek igazolást és a műszaki osztály olyan igazolást ad, hogy vagy családi vagy hétvégi házat felépíthet. Ha ilyen igazolást ad, ak­kor az állampolgárnak meg van a választási joga. Ha igy jelentke­zik, hogy rajta van a hétvégi ház, a jogszabály kimondja, akkor « igy kell elbírálni a jelenlegi helyzetet. Tehát Vll-es építési övezetben van, de hétvégi ház van rajta, úgy kell tekinteni, mint ha üdülő volna. Ezért kellett nekünk megváltoztatni azokat az I. fokú határozatokat, amelyek nem vették figyelembe, egyébként nem is vehették figyelembe, mert a 41-es értelmében, amely december­ben jelent meg, nem vehette, mert az rendezte a problémát. Koráb­ban a jogszabály ezt nem rendezte, a kerületi tanácsok a jogsza­bály alapján jártak el. Minthogy ilyen probléma volt, ezeket füg­gőben tartottuk és most q 41-es úgy rendezte, ha rajta hétvégi ház van, úgy kell elbírálni. 4 Elnök: Hegedűs László és neje. Van észrevétel? % /Nincs./ Dr. Mészáros László és neje. Van észrevétel? /Nincs./ Soltész Béla és neje. Van észrevétel? /Nincs ./ Szarka István. Van észrevétel? /Nincs ./ Balázs Alajos. Van észrevétel? /Nincs • / Dr. Póka Géza. Van észrevétel?/N i n cs/ Zupka András és neje. /Van észrevétel? /Nincs./ Dr. Hites * László és neje. Itt meg szeretném kérdezni, mióta üres a lakás. Egyébként el van utasítván 1963-ban elment, L-----------------ró

Next

/
Oldalképek
Tartalom