1972. december 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
617
■ B| 1 § * i ú- 9 M egész működési területet átfogó, a tanács munkájához közvetlenül kapcsolódó tevékenységgel, A tanács szervezeti és működési szabályzata megfelelően, az uj követelmények szellemében határozza meg a bizottságok feladatait# A gyakorlatban azonban még nem minden bizottság tudott ezeknek az elvárásoknak eleget tenni. Ezt bizonyltja, hogy a bizottságok jelentős részének munkaterve tartalmilag kifogásolható, pedig annak minősége nagymértékben meghatározza a működés színvonalát, Az ellenőrző tevékenység jelentőségének elismerése mellett is meg kell állapítani, hogy több bizottság munkája aránytalanul ebbe az irányba tolódott e], az egyéb nagy jelentőségű feladatok rovására. Jellemző ez elsősorban az ellátási és ezol- gáltatási bizottságra, amelynek tevékenységében döntően a konkrét kisipari ós kereskedelmi üzlet ellenőrzések szerepelnek. Ezen túlmenően olyan feladatokat is ütemeznek, amelyekkel - véleményünk szerint - a bizottságnak nem kellene foglalkoznia, mert erejét szétforgácsolja, /Pl,: a szakosztállyal közösen nyomtatványokat készítenek az iparkérelmezők számára,/ Ezzel szemben nem ütemeztek olyan fontos témát, mint a kerület ellátó tási és szolgáltatási helyzetéről szólő - tanács elé kerülő előterjesztést. Túlzottnak mondható az ellenőrző tevékenység aránya az Bgészségügyi bizottság munkájában is, fe Nem minden esetben sikerült a különböző bizottságok elképzeléseinek megfelelő koordinálása. Az egészségügyi bizottság különböző témákban közös ellenőrzéseket tervet a művelődésügyi és igazgatási bizottsággal, ez utóbbiak munkatervében azonban a feladat nem szerepel. Ugyanez a helyzet az ellátási és szolgáltatási bizottsággal is, a közgazdasági bizottsággal szemben. Egyes bizottságok folyamatos működése nem állapítható mefi, A közgazdasági bizottság utolsó munkatervi feladata augusztusi határidejű. Az ellátási ós szolgáltatási bizottságnál junius után már csak a szakigazgatási szerv munkájának folyamatos ellenőrzése, illetve figyelemmel kisérése és az újonnan meg(| 60A : 0 # + !il