1972. augusztus 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

392

* ' 'BBái ra . »- 3 ­be. Áz 1971« évi tervjavaslat és jóváhagyott terv 8 ezer la­kás építésének befejezését irányozta elő, úgy, hogy ebből 265 lakás egyénért ékénél, megfelelő szobabérlő férőhely léte­süljön, Áz előirányzatnál ez esetben is az előkészítettség és a kapacitás volt a meghatározó. Ténylegesen 7»o82 lakás fejeződött be és a lakásátadásban bekövetkezett elmaradás és az átmenő lakások számának megemelkedése lényegében kiegyen­lítik egymást. Az 1972. évi tervező munkában már kapacitás oldalról sem lett volna megalapozott a IV. ötéves tervben számításba vett lo ezer lakás befejezésének előirányzása, ezért a befejeződő lakásszám 7»93o-ban került jóváhagyásra. Az előkészítettség és a kapacitáshelyzet határozta meg mind­két évben a kapcsolódó létesítmények naturális mutatóira vo­natkozó előirányzatokat, melyek alat-ta vannak a ornativa sze­rinti lakásarányos szükségletnek. 4. A lakásépítkezésükkel kapcsolatos finanszirozási problémák Evek óta figyelemmel kisérjük a lakásépitési célú pénzfelhasz­nálást, amelyet a negyedéves beruházási jelentések is tükröznek, ■Áz 1971. első félévi folyósítások már figyelmeztettek arra, hogy a pénzkiáramlás lényegesen gyorsabb ütemü, mint az előző években volt. Ezért szükségesnek tartottuk, hogy a FŐBER te­gyen intézkedéseket a II. félév várható pénzszükségletének mi­nél pontosabb felmérésére. Felhívásunkra a FüBER részleteiben megvizsgálta a pénzfelhasználás alakulását, egybevetette azt az előző évekkel és jelezte; a kivitelezők bevonásával téte­les felülvizsgálatot fog végezni annak megállapítására, hogy a lakásépítkezések megvalósításához rendelkezésre álló fedezet elegendő-e. » A III. negyedév adatai alapján újabb számítást végeztünk és mutattunk be október hó I3-án az illetékes tanácselnök-helyet­tes elvtársnak, a várható hiányt 300-450 millió Ft közötti nO\0 I ¥ I L * ■■ :’i’ * * '

Next

/
Oldalképek
Tartalom