1972. július 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
268
I I- 80 tekezletet tájékoztassák* Amikor az Ipari Főosztály és Csikeszné elv cársnő időszerűnek tartja, akkor bejöhet a soros vezetői érte— < kezletre tájékoztatásul, erre most külön határozatot tisztelt VB, ne hozzunk* Az 5«/ határozati javaslatot törlésre javaslom. Ennek komoly pénzügyi konzekvenciái vannak, egyéb más szakig, szervei: vonatkozásában és ennek anyagi konzekvenciáját jelen pillanatban senki sem tudja felmérni, hogy a IV. ötéves tervben 1 millió forint vagy 15 millió forint lesz. líem tudjuk. Ili más vonalon harcolunk aú kormányszervek felé, hogy biztosítsanak megfelelő anyagi eszközöket a fővárosnak az ipari azanálások végrehajtása érdekétert és nem keve- sobb, mint 5oo aillió forintot kértünk és 2 fillér ne a sok, annyit ne a kapott erre a rő város. Ugyanakkor megkötjük magunkat más vonatkozású határozattal, ami helyzetünket súlyosbítaná. Itt a kormány idevonatkozó döntését kell végrehajtani. A revizié során lehetséges, hogy ezzel a témával még egyszer találkozzunk. Most konkrét határozatot ne hozzunk, meri; konkrétan senki nem tudja ennek anyagi konzekvenciáit. Javasolom azt, hogy igy fogadjuk el: Az intézkedéseket tegye meg az Ipari Főosztály, nyissunk zöld utat Róna elvtársék fejlesztéséhez a jelenlegi anyagi eszközök figyelembe vételével és jelezzük a szerveknek, hogy a ív. ötéves terv eredeti célkitűzését ezen a területen sem tudjuk ©ezen anyagi eszközökkel realizálni. Mást nem tudunk elvtársai:. Amit felvetett Vokány elvtárs, hogy vegyük be a programba a Lá/ynányosi Kenyérgyár építését, annak anyagi konzekven1 MB 3 :*P