1972. május 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

305

i- 28 ­síink, amit a IV. ötéves tervben megfogalmaztunk, hogy 1 száza­lékos forgalomfelfutás után o,l százalékos hálózatfejlesztés következik be, nem fog bekövetkezni. Lényegében a forgalor.ifel­futás továbbra is dinamikusabb lesz, a hálózatfejlesztés vég­eredményben visszafogottabb, kisebb mértékű. Tartósodott az az állapot, ami a III. ötéves terv időszakában következett be. Ez az állapot a IV. ötéves tervben lényegében továbbra is változat­lanul marad. Fajkosné elvtársnőnek a következőt tudnám mondani: Természetesen, miután ezt a jelentést sokszor tárgyaltuk külön­böző fórumokon, nekem az a véleményem, hogy az első rész a la­kosság áruellátásáról, az áruforgalom alakulásáról elegendő, nem­csak a volumenfelfutás}, hanem alapvetően a strukturális változást is bemutatjuk, sőt, véleményem szerint túlzottan részletesen is felsoroljuk ágazatonként, hogy hol van a hiány. Lehetne még; ro~ vmdebben és összefogóbban, plasztikusabban megmutatni a tenden­ciákat, az észrevételek alapján az anyag első részét rövidíteni is lehet. A másik az árszintalakulás, az árak tornája. Erről is komoly vita folyt a bizottsági ülésen is, hogy milyen mérték­ben fpglalkoztünk az árszínvonal alakulásával. Ha megnézik az elv­társak, a 8. oldalon foglalkozunk árrendszerünkkel, amely tulaj- **! donképpen csak el van rejtve benne. Egy kritikai megjegyzés van ; I tulajdonképpen, hogy gyakorlatilag a 4 árformából 2 árforma ma­j radt. Ezt lehetne a szövegben kicsit elemzőbben bemutatni, ez az | egyik lényeges tendencia. Arai az árformákat illeti, tulajdonlap- | fa 'uMKB * ■ «s*P I 1 __________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________^ 1 fi

Next

/
Oldalképek
Tartalom