1972. május 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
303
I I- 26 í Mulató elvtars kérdésére vonatkozóan nem tudok válaszolni. Meg fogjuk nczni, ki fogjuk javitoni a valóságos helyzetnek megfelelően. Ugyanez a helyzet, amit az előbb elmondta,! az lo38-aa kormányhatározattal kapcsolatban;a szolgáltatásra vonatkozóan nagyon részletes jelentéssel voltunk a Végrehajtó Bizottság előtt, éo többek között a kereskedelmi szolgáltatásokra vonatkozóan is. Ezért túlságosan ner? részletezzük, ill. nagyon vékonyan érintjük a kereskedelmi szolgáltatás helyzetét. A legfontosabb mégis csal: az ipari szolgáltatás ebben a jelentésben. Az olcsó áruk helyzete: A 69-eo kormányhatározat alapján a Belkereskedelmi Minisztérium kiadott egy olyan jegyzéket, amely tartalmazza, hogy ebbe a fogalomba mi tartozik bele éo mi az, amit a vállalatoknak feltétlenül tartaniuk kell ahhoz, hogy megfelelő választók legyen. Tapasztalataink szerint ezeket az olcsó árakat a vállalatok nagyon becsületesen, nagyon jól tartják, ezért több esetben dicséretben is részesültek. Lehet, hogy nem egyezik meg a Belkereskedelmi Minisztérium dicsé ár fogalma a lakosság által kialakított olcso ar fogalmával, azonban tapasz— falatunk szerint mind as ipar, mind a kereskedelem a legnagyobb akarattal igyekszik ezt tartani. Elhangzott, hogy nem beszélünk a kereskedelem munkaerő helyzetéről. A kereskedelmi tanulóképzésről és a kereskedelem munkaerő-helyzetéről részletes jelentés volt a VB előtt és ugyan , volta]: elképzeléseink, javaslatokat is tettünk, meghatároztuk I feladatainkat, de úgy érzem, hogy valamiféle generális változta- j táora, intézkedésre lenne szükség. Iff] bá : i _________________________ II mtmtm » *„,,*** i.km#