1972. április 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

151

I lepitési cél azt szolgálja, hogy ezen belül, tehát a 115, vagy 125 ooo-es nagyságrenden belül alakítandó majd ki az V. ötéves ±sxxx lakásépitési terv, annak konstrukcióbeli összes problémái­val együtt. Ami a telepítésre vonatkozó nagyságrendet il­leti, azzal szerintem egyet kell érteni és szinte azt kell monda­nunk, hogy a telepítés helye bizonyos mértékig az adottságok, vagy a megteremtendő adottságok által determináltál:. Utalva arra, hogy egyrészt az V. ötéves terv végére tulajdonképpen a beépít­hető szabad területek alapvetően megszűnnek a fővárosban, másrészt lehet ezen meditálni és igazság van abban, amit Nagy olvtárs mon­dott, hogy alapvető változás lesz a mennyiségi lakásigény kielé­gítését illetően. Nem azt mondanám, hogy 1981-ben, de szerintem valahol a VI. ötéves terv vége felé alapvetően a mennyiségi igény megszűnésével számolná/kell. Ha ez i/gy van, akkor ez a telepítés objektíve behatárolt nagyságrendileg, ez a telepítés indokolt, mert hiszen az addigra belépő IV. oz. házgyár és as összes ház­gyárak kapacitását figyelembe véve, mintegy 9o-95 ooo lakás fel­építésének kapacitását biztosítja. Amit mondani akarok: ezzel a telepítési javaslattal egyet kell érteni, a variánsokat véve ala­pul, éppen a szabadterületek eddigi kihasználása és az a javaslat, ami a IV. ötéves tervre utal, mutatja, hogy nagy mazsolázás! lehe­tőség és területbeli nagy variánsok alapvetően a főváros területén már nincsenek. Amiről szólni akarok még, az a következő. A re­konstrukciót szerintem már az V. ötéves tervben a jelenlegi ütem­hez mérten jelentősen növelni kell, annál is inkább, mert a VI, | I ötéves terv lakásépítését alapvetően meg fogja határozni a a , I m a I í- 3o -

Next

/
Oldalképek
Tartalom