1972. március 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
481
dm— 9 *** * »* r.m— i annyiban érinti, hogy az itt szándékolt épitési engedélyezési eljárás során a szakhatóság hozzájárulását is ki kell kérni.- a védelem kiterjesztése a lakóé ság érdekét nem sérti, és nem terheli fölöslegesen a lakósságot, mert nem jelent épitési tilalmat, csak a történeti értékek fokozatos megbecsülésére, tiszteletére irányítja az illetékesek figyelmét.- a védelem kiterjesztése a népgazdaság számára terheket nem jelent, nagyobb tárlatban mindenképpen megtakarítással jár, mert a területek egyenként sem elhanyagolható adottságainak figyelembevételét biztosítja. A felülvizsgálat külső szakemberek bevonásával és albizottságunk munkája alapján történt. Külső szakemberek Dr.Gerő László oki. épités mérnök az Országos Műemléki Felügyelőség tudományos tanácsadója, Kriszt György építész az OMF területi főelőadója és Dr.Granasztói Fái építészmérnök. Minden megállapítás az anyag elfogadását javasolta. Az anyag összeállítása a törvényes rendelkezések figyelembevételével történt. Az engedélyezési eljárást szabályozó lo/1969. ÉVM. sz. rendelet kereteibe ez mindenben belefér, ezért külön eljárási előírásokat kidolgozni nem szükséges, de a törvényes gyakorlat egyszerűségének biztosítása érdekében nem is kívánatos* Budapest, 1972. február 25. \ Skoda Lajos a Műszaki és Kommunális Bizottság Elnöke | kíK ///. V, ,-w '-1 I ; to fit áí n u" W ; [' ' . i