1972. március 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
299
: f «. ^ fej I ti \ - 24 - I Aliitóm, hogy a kereskedelemben is a legfontosabb, hogy rá tudjunk térni a rövidített munkaidőre. A munkaerő- áramlás nagymértékben e miatt következik be és ezért a körforgalomban, akik munkahelyet változtatnak, 4o százalék tér vissza a kereskedelembe, a többi elszivódik az ipar felé. Itt kellene gyorsan és ha a VB állást tud foglalni, segíteni, a kormányzat felé, elsősorban a Belker. Minisztérium felé sürgetni a rövidített munkaidőre való áttérést, mert nyilvánvalóan ez nagyon komolyan segítené és enyhítené a helyzetet, ahogy erről ürmössy elvtáru is beszélt. Tudom, hogy rég óta történik a felkészülés, különböző számításokat is végeznek, az előkészítés folyamatban van, de olyan fontos téma, hogy a munkaerőhelyet könnyítése, javitása tekintetében ez lenne az egyik legfontosabb intézkedés, amiben segíteni tudnánk, ha rövid időn belül megtörténne. Felvetném azt a gondolatot is, hogy érdemes lenne újból felülvizsgálni a vasárnapi nyitvatartás témáját is. Nem a!cárom itt most tárgyalni, hogy milyen problémák vannak ezzel összefüggésben, de a nők helyzetének javitása érdekében is érdemes lenne felülvizsgálni ezt a témát. Szeretnék utalni arra, hogy a legsúlyosabb helyzet a szakmunkás képzés terén az élelraiszerlcereskedelemben van. Nagyon világosan kitűnik a második anyagunkból, a jelentésből. Szeretném a VB figyelmét felhivni arra, hogy támogassa azt a határozati javaslatot, amit a Kereskedelmi Főosztály előterjesztett. Tudniillik a helyzet az iskolákban a tanteremellátottság miatt egyszerűen tarthatatlan. Az előterjesztésből is kitűnik, hogy tulajdonképpen a leggyengébb a gyermekanyag, a legrosszabb általános tanulmányi eredményt elérő gyermekek vannak az élelmiszerkereskedelmi szakmában. Ez a pedagógusokat olyan helyzet elé állitja, hogy képtelenek tisztességesen ellátni feladatukat az elégtelen tantermi ellátottság miatt. Többszörösen próbáltunk a kce Művelődésügyi Főosztállyal megegyezni, nem sikerült. Itt csak két ut van: vagy az van, hogy megpróbáljuk saját erőnkből megoldani a felszabaduló osztálytermekben, mert az általános iskolákból kivonulta nfc'es korosztály és feltét- lenül szabadultak fel osztálytermek', vasy azt az utat kell vulauzO3I I 1#®—“ ...... ....