1972. március 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

225

Az önvizsgálatok valamennyi kerületben kimutatták azokat az utóbbi 1-2 évben kapott uj hatásköröket, feladatokat is, amelyeket változat­lan létszámmal pluszként kellett elvégezniük. Tapasztalatainkat az összefoglalók alátámasztják abban, hogy a kerü­letek a kapott többletfeladatokat hol egy, - hol több ügyintézőnek adták, növelve munkaintenzitásukat. Egy felmérésben sem találkoz­tunk azzal, hogy /ipar, igazgatás, lakás kivételével/ bármelyik osz­tályon a kapott többlotfeladatokra önálló ügyintézőt állítottak vol­na be, A kerületeknek meg megközelítően pontos számításaik sincse­nek arra, hogy a többletfeladatokra milyen létszámigény indokolt, I: a többletfeladatok széles szakmai skálája miatt is általában csak szakmai reszortokhoz csapódva látható el. Szinte egyöntetű igény a kerületek részéről a tervcsoportok - osztályok jelentős megerősítése, tekintettel a napi gondokat oko- } zó beruházási, felujitási, koordinációs feladataikra. Jelenleg a tisztségviselők is kénytelenek napi munkájuk jelentős részét - nem egyszer ügyintézői operativitással - ezzel eltölteni, f ' * ' Bár tény, hogy az uj szervezeti tagozódás óta 55 fővel csökkent a vezetői álláshelyek száma ós az összes vezetőre - öoszapparátusi és * vezetői átlagot 3zámitva 10 beosztott jut a korábbi 8 beosztottal szemben, még nem mérhető le, hogy ennek milyen hatása van - az áttételeket figyelembe véve - az ügyintézés gyorsítására, a felada­tok mennyiségével arányos létszámokra. < rá Az ügyintézők cs adminisztrátorok egymáshoz viszonyított aránya a i fővárosi kerületekben igen eltérő képet mutat, van olyan önálló egy­ség, ahol 5-6 ügyintéző dolgozik adminisztrátor nélkül. Emiatt az előadók, esetenként még az osztályvezetők is - pl. a XVIII. ker.- oen - maguk gépelnek. Ennek következtében sok idő esik ki az érdemi munkából, növekszik az ügyiratok átfutási ideje. Az eddigi racionali­zálás' ’oiál az adminisztrátorok lettek a "feleslegesek", A dolgozók - kisegítők né Ildii - 74 %-a nő, ami a szülés, gyermekgon­dozás problémái, gyermekgondozási segély igénybevétele niatt. rá'vCT.i a munícábol kieső idő arányát, * **»»•« JS— © jpr—>• .......... 1 ti - 3 - j ___________

Next

/
Oldalképek
Tartalom