1972. március 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

362

I á - 5 ­A hatodik oldalon a IV.ötéves lakásépitési tervre vonatkozó utalást kihagyni javasolja, mert még a Végrehajtó Bizottságnak sincs állás- foglalása. Ugyan itt szerepel az V.ötéves tervre vonatkozó előkészítés, amely csak később lesz téma. A kilencedik oldalon felvetik, az I.foku határozatok ellen benyújtott fellebbezések számát, valamint a Főosztály Il.foku döntését megváltoztató panaszhatározatok számát, özeket az összes ügyek számával kellene összehasonlítani. A kerületi épitési osztályok dolgozóinak magántervezői tevékenysége nem a Tanács testüle­tére tartozó téma. A személyi problémákat nem szabad olyan részletes­séggel a Tanács elé vinni, mint ahogy ki van fejtve. Ki kell hagyni a 116/1960.munkaügyi miniszteri utasításra való utalást is. Ugyan itt javasolják a kerületi szakigazgatási szervek létszámának emelését, ez nem a Tanács feladata, a kerületi vezetők sem kérnek ennyi embert. Javasolja az első két határozati javaslatot elfogadni* Határozat : a Végrehajtó Bizottság 98. utasitja a Városrendezési és Építészeti Főosztály vezető­jét, hogy az előterjesztést a vitában elhangzott módosítá­sokkal dolgozza át es terjessze a Tanács ülese elé; Határidő: március 28. Felelős; Heincz Mihály 99* utasitja a Városrendezési és Épitészeti Főosztály vezető­jét a./ a beszámolóban felvetett feladatok megoldására, az ügyintézés meggyorsítására, a hatékonyabb munka meg­szervezésére - a munkák megfelelő átcsoportosításával ós az uj belső szervezeti rend kialakításával - a szük- aéges intézkedéseket tegye meg; Határidő: folyamatos Felelős; Heincz Mihály b,/ az anyagi és eljárási szabályok érvényesülése terüle- ; tón tapasztalható hiányosságok megoldása és az elvi irányitó munka megjavítása erdőkében kezdeményezzen tárgyalásokat az Építésügyi és Városfejlesztési Mi­nisztériummal ós tegyen javaslatokat a szükséges jog- szabálymódositásókra • Határidő: május 31* Felelős: Heincz Mihály [tál ^ j ; ^ , -"—0— * íf-vav w4»* *

Next

/
Oldalképek
Tartalom