1972. március 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

45

I ti ■- 3 ­•» Nevelőig gyakorlata a szocialista pedagógia elveinek ismeretét, meggyőződését ós elfogadását tükrözze. Előnyben^ kell részesíteni azokat a pályázókat, akik a fővárosi ve­zetőképző tanfolyamot eredményesen elvégezték. III. Az igazgató kinevozésével kapcsolatos eljárások 1./ A megüresedett igazgatói állások meghirdetése. a/ A megüresedett igazgatói állások betöltése pályázat utján tör­ténik. A pályázatot a kinovezésre illetékes oktatási osztály vezetője hirdeti meg a Köznevelés c. folyóiratban. b/ A pályázatot az e célra rendszeresített űrlapon kell benyúj­tani, az azon megjelölt mellékletekkel felszerelje, c/ Amennyiben a pályázatig felhívás a kijelölt határidőig nem jár sikerrel, a pályázat kiírását meg kell ismételni, ilyen eset­ben az iskola vezetése ideiglenes megbízással oldandó meg. d/ A Művelődésügyi Minisztériumból, az oktatásügyi apparátusból, párt- és szakszervezeti apparátusból, valamint az ifjúsági mozgalomból e szervek vezetőjének javaslatára az arra alkal­masak káderatcsoporrositással pályázat kiírása nélkül is kap­hatnak az igazgatói megbízatást. 2./ A pályázat elbírálása. a/ A határidő lejárta után a kerületi tanács oktatási osztályá­nak vezetője a kerületi pártbizottság köznevelési felelősé­vel és a pedagógus szakszervezet kerületi titkárával egyez­tetett értékelés alapján javaslatot tesz a jelöltek sorrend­jére vonatkozóan. b/ Elkésziti a pályázatról szóló jelentését és kinevezési javas­latát a kerületi tanács végrehajtó bizottsága ólé terjeszti- A végrehajtó bizottság határozata alapján az igazgatót a kerü­leti tanácsok oktatási osztályának vezetője nevezi ki. c/ A döntésről a pályázatot elnyert jelöltet 3 napon belül, a többi pályázót 8 napon belül a kerületi tanács oktatási osz­tályának vezexőjc értesíti. 3./ A kinevezett i aazgató bemutatása. a/ A kinevezett igazgatót az oktatási osztály vezetője mutatja be az iskolai közösség előtt. A bemutatást tegyék ünnepélyes al­kalommá. Az oktatási osztály vezetője ismertesse a kinevezett igazgató eddigi munkásságát, indokolja meg a pályázattal kapcsolatban hozott döntést. | ff : L_ _ J * .... . I

Next

/
Oldalképek
Tartalom