1972. február 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
169
I A másik probléma, hogy a bérlők nem fogadják el a szemétlehordást. A házfelügyelők bérezésének kérdését a Pénzügyminisztérium osak igy látja megoldhatónak. Tehát: ilyen kötelmeket nem lehet előírni addig, amig az alaprendelet ninos meg, vagy legalább is amig arra utalni nem lehet. Ugyanez vonatkozik a kapukulcs használatára és díjazására is, továbbá a hivó-küldő felvonókra. Az ingatlankeze ló •t vállalat u saját felelősségére megoldotta a hivó-küldő rendszerű liftek díjazásának kérdését, azonban ezt jogszabály - bár ebből a óéiból megkerestük az Építésügyi- é3 Városfejlesztési Minisztériumot - nem irja elő. Az élet azonban tovább halad, és a hivó-küldő rendszerű liftek működnek. A dija- zás tekintetében tehát intézkedni kell, még pedig olyan vonat- kozásban, hogy ha átalány-dijat szabunk meg, akkor az megint a házfelügyelők díjazását szolgálja. Nagyon nehezen összeál- lithatónak, vagy legalább is nagyon hiányosan előkészithetőnek látom a házirendet alaprendelkezések nélkül. Felmerült az a probléma, hogy a házirend, legalább is a bevezető részében, kitér az állami tulajdonban és a nem állami tulajdonban lévő házingatlanokra. Nem hanyagolható el az a tény, hogy állami ingatlanokat más szervek is kezelnek: a Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium és egyéb állami szervek. Amennyiben az egyeztetést a kerületi tanácselnökök részére megküldjük, miután elképzelhető, hogy egyéb kezelők részéről spooiális igények, vagy elképzelések merülnek fel, ezért javasolom, hogy küldjük meg az anyagot az egyéb kezelő szervek központja részére is. fi i íiién 1 nHnn 1 • * mm*9*--*—