1972. február 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
164
j i Dávid István : Elnézést kérek, ezek a dolgok mindig valamilyen rendelethez tapadnak. Az általad aposztrofált két téma a tűzrendészet! rendeletekhez kötődik, azok irják elő, hogy az adott időszakban a pince és a padlás ajtaja zárva tartandó. Elnök: Természetesen. De ha konzekvens vagyok, akkor este 8-ig a tüzelőt ki kell hordani, mert a pince éjjel nem használható. Tehát a kerületi észrevételeket, a két bizottság észrevételeit, a Hazafias Népfront számára beledolgozva, majd a két bizottság észrevételét újólag beledolgozva március 15-én a VB. elé! 5./ Jó/wlna el elhalasztani a tárgyalását ezért, meg azért. Én már kétszer beszéltem az ÉVM-el. Halvány gőze sincs az ÉVM-nek arról, hogy mikor lesz valami a házfelügyelői rendszer korszerüsitésére vonatkozó, tavaly december 31-ig kiadandó rendelkezésből. Minket azonban ez ne befolyásoljon. Mi sem találjuk fel a spanyolviaszt házmester ügyben, pedig már ötször nekiszaladtak VB. Az idén mégegyszer neki szaladunk. Az ÉVM. sem fogja feltalálni, nem fog, mert nem tud újat mondani. Annak idején az volt az állásfoglalás,hogy majd a tömbházfelügyelőség! Nem bukott meg, de nem lehet mindenütt bevezetni. Sok variációs lehetőség van. Ettől mi nyugdotan csinálhatunk házirendet. ► 6./ Ne befolyásoljon bennünket a lakóbizottsági választás, illetőleg, hogy lesznek-e lakóbizottságok, vagy nem, hová tartoznak, a Tanácshozre, vagy a Népfronthoz, Annakidején nem a VB-ben, valahol másutt megegyeztünk abban, hogy a lakóbizottáá- gokra és egyéb társadalmi szervekre nem szabhat feladatokat a tanácsi rendelet. Nem Írhatunk elő kötelmeket a Népfrontnak meg a lakóbizottságoknak,- 15/a | CT