1972. február 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
46
HM í- 43 1. / A költségvetésről általában A főváros 1972. évi költségvetését a Tanács IV. ötéves középtávú pénzügyi terve keretében 4,711.1 millió Ft-ban állapította meg. Az 1971. év folyamán megjelent egyes Kormány Intézkedések hatásának figyelembevételével az 1972. évi költségvetést felül kellett vizsgálni és a változásokkal kt kellett egészíteni. Ennek megtörténte után a most előterjesztett költségvetési javaslat végösszege 5,020.6 millió Ft, amely az eredeti 1972. évi tervütemmel szemben 309.5 millió Ft-tál /6,6 %-kal/ magasabb. A költségvetés növekedése két fő körülmény következtében állott elő: a Kormány bérpolitikai intézkedése az egészségügyi, a pedagógus és a köz- müvelődésügyl dolgozók bérrendezésének végrehajtását rendelte el. Ezen Intézkedés miatt a kulturális és egészségügyi ágazat előirányzata 234.5 millió Ft-tál emelkedett. Az előirányzatok emelkedésének másik oka, hogy a főváros részére átengedett bevételi forrásokból a korábban számítottnál 75 millió Ft-tál magasabb összeget tudtunk megtervezni. Ezáltal nagyobb előirányzatot lehetett biztosítani az oktatási Intézmények karbantartására, a túlzottan kihasznált óvodai hálózat jobb ellátására, Illetve a költségvetés egyéb területein számos kisebb feladatnövekedés kiadásaira. A főváros 1972. évi emeltszintű költségvetésében nem szerepel a lakóház- felújítások, a lakbérhozzájárulás, valamint a nem lakás céljait szolgáló helyiségek bérleti dijának változása miatt szükséges költségfedezet. Ezek biztosítására a gazdasági év során állami Intézkedés történik. ; A költségvetési javaslat 5.020,6 millió Ft végösszegéből a költségvetési intézmények kiadási előirányzata 5.011,8 millió Ft, a vállalati kiadások, /műszaki fejlesztés, céltámogatás/ előirányzata 8,8 millió Ft. I 1 ! u l ; d¥6t— » mm, mma—