1972. február 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

146

I tükrözi az 1970-ben jelentkezettek, illetve felvettek adatai: Felvételi vizsgát tett 7.625, felvettek száma 3.001 /39,5 %./ Ebből gimnáziumban érettségizett 2.252 . szakközépiskolában " 296 technikumban " 453 A fenti eredményeket a pályairányitási munka szervezettebb kiépülése, a fővárosi pedagógusok ilyen irányú munkájának haté­konyabbá válása segítette elő. Az iskolai pályairányitó-propaganda tevékenység hatékonyságát e területen is mutatja a tanulók szakmunkásképzésbe való jelent­kezésének alakulása. Az általános iskolai tanulmányukat befejező és középiskolákban érettségiző 14. - 18. éves fiatalok közül 1970/71. évben 39,2 % vett részt ipari, kereskedelmi szakmunkásképzésben. Ez az arány 5,7 %-kal volt jobb, mint az 1968/69. évi beiskv/lázási arány, ezen belül a lányok aránya is javult. Az általános iskolát befejező 8. osztályos tanulók csökkenő lét­száma mellett még szembetűnőbb, hogy a szakmunkástanuló intésetek férőhely számát - jelentős szakmákban - CT ről-évre nem sikerül még nagy létszámú vidéki tanulók felvétele utján sem betölteni. /pl. gépiforgácsoló 68,3 %, gépszerelő 89,6 %, hegesztő 0 %, papíripar 0 %/. 1971/72. évi szakmunkásképzés beiskolázásának főbb adatai a. következők: « I i ■n^——-— ——■1 --------——■■ ' mi s .. - 7 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom