1972. január 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
133
f I . <» l • Í kardinális ellenvetése a két javaslattal szemben. Kertész István: Alapvetően igen, mertóa törvény szerintem másképpen redédkezik,faahogyan én értelmezem^ Az alapszabály jóváhagyásáról ugyanis ezt mondja: A jóváhagyás csak akkor tagadható meg, ha a beterjesztett alapszabály jogszabályba ütközik. Nem lehet tehát megtagadni. Ila egy szövetkezet ösz- szeáll és beadja alapszabályát, ha minden törvényi feltételt az asztalra tesz, akkor meg kell neki adni az engedélyt. Ez miért VB-aktus? Úgy érzem, hogy a törtvény alkotói és a kormányhatározat alkotói rangsorolták az aktusok fontosságát, amikor felsorolták, hogy az állami felügyeletet gyakorlónak mi a feladata, ami a 2. oldalon le van irva, és a későbbi végrehajtási rendelet ebből kiemelve nem lett. Ha olyan fontosnak tartották volna, akkor ezt az aktust is kiemelték volna. Mi tehát a törvény szellemében, a törvénynek megfelelően hoztuk ide a javaslatot. Ha a VB úgy dönt, akkor természetesen úgy csináljuk, de úgy érzem, hogy nem törvénysértő javaslatot terjesztettünk a VB elé. Elnök : Gondolom, hogy a VB sem sérti meg a törvényt, ha a következő határozatot hozza: 1./ Ezt az anyagot alapul elfogadja két módositássál, A Fővárosi Tanáos elnökének a feloszlatással kapcsolatos eljáráshoz való egyet ért ését«Ak*AA j. kell megszerezni. Nem dönt a Fővárosi Tanáos elnöke, csak az jl eljáráshoz adja beleegyezését. 2./ A szövetkezet létesítését is, ' ezt a három fázist egy helyen kezeljük, a kerületi VB-k hozzájárulásával. Lehet, hogy van olyan kerület, amelyben 4 0-43 különböző tipusu termelőszövetkezet vagy szövetkezet van. Nem valószínű azért, hogy mind a 43 kéthavonkent módosítja alapszabályát. Egy féloldalas előterjesztést kibírnak a kerületi vb-k. Közben mondja .Hantos elvtárs, hogy nem is baj, ha a kerületi vb tudja, hogy egy- W| egy szövetkezetnek igy vagy úgy módosul a tevékenysége. Tehát a ül létesítés és az alapszabály módosítása: a kerületi vL=kJiatáskö- fVfrébenl Egyetért igy vele a VR2 /T go n./ TFm ^tvfi ki kell adni érre vonatkozólag, amit ki kell adni. M m ' i ; 33.