1971. december 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
357
fe r -• - ■ . I i- 2 történő kapcsolata és igy felmerült a Főosztály jelenlegi nevének a tényleges feladatokhoz igazolódó elnevezésbeli megváltoztatása is. Ennek megfelelőon javasoljuk, hogy a Végrehajtóbizottság a Főosztály elnevezését Külügyi- és Sajté Főosztályra változtassa meg. 2./ A Főosztály - korábbi szervezetében - feladatait két osztály * működésével biztosította. Figyelembe véve azt a rendezői elvet, amely a túlzott tagoltság megszüntetését rendelte el és a munka jellegéből adódé szoros együttműködést igényli a •* • * főosztály munkatársaitól, ezért a jövőben külön osztályok szervezését nem tervezzük. Ami a Főosztály szervezetéhez igazolódó létszám kialakítását illeti tervezetünkben a korábbitól eltérő 11 fő helyett összesen 9 fő beállítását irányoztuk elő. A már említett szervezeti tagozódás megváltoztatása mellett megszüntetünk 2 osztályvezetői állást és a Főosztály feladatainak végzését a,,főosztályvezető irányítása mellett működő érdemi ügyintézőkön keresztül biztosítjuk. Egyedül egy csoportvezetői álláshely fenntartása továbbra is indokolt, mivel a főosztályvezető esetleges akadályoztatása esetén annak feladatát képezné t a helyettesítés a folyamatos ügyviteli és egyéb munkák ellátásának biztosítása. 3./ A Főosztály továbbra is végezné az egyes szakigazgatási szervek tevékenységével, kapcsolatos tájékoztatás egységes rendszerben történő koordinációs feladatokat, de ezen tevékenység már nem terjed ki a felügyelete alá tartozó vállalatokba, intézetekre és intézményekre. Annak érdekében, hogy megfeleljen a Végrehajtóbizottság által kialakított elveknek, a főosztály, tevékenységünket továbbra is a szakigazgatási szervekkel szoros együttműködésben és a Külügyminisztérium és a sajtó, valamint az egyéb hírközlő szervek közreműködésével látja el. Tevékenységünket befolyásolja a sajtó tájékoztatás egységes rendszerének kialakítására vonatkozó intézkedések megjelenése és a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala ez ügyben elfoglalt állásfoglalása. • I V f , ' I 1 i i- _ -------------------• . . * mm