1971. november 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
466
! | j Í 84. dr. Reischl Antal: Csak példának ragadtam ezt #i, de számos példát lehtne még hozni. A lényeg az, hogy az épitőipar fe lhasználja az összes iparág gyártmányait és árainak emelkedése azoknak a függvéry énben ^ix jelentkezik. Ezt azonban tudatosítani kell, niert igy egy absaardi helyzetbe jutunk, hogy: teljesítsük a naturális mutatókat 69-es árakon azzal, hogy két-két százalékkal nőnek évente az árak! Elnök: Felmentést kérek, el kell mennem. Nem elkerülhetetlen, hanem elkerülhető dolgokról beszéltem. Tudnillik azt hiszem, sőt bizonyosan tudom, hogy nem igy van, hogy csak francia csapokkal lehet lakásokat épiteni. Ha nincsennek magyar csapok, akkor építsenek be román csapokat. Csehik Ferenoné: És iia azok sincsenek?! Elnök: Annyi csap, amennyi a felépített lakásokhoz kell, N van. Nera is ez a legnagyobb probléma, hanem vannak ittegyéb dolgok, amelyeket elegendnek a tervezők a fülük mellett azzal, hogy egyszer már megterveztük, most még egyszer csináljuk meg a tervet?! Néha kész helyzet elé állítanak bennünket: kész a terv, ha nem engedik megvalósítani, akkor elcsúszik az építkezés. Az elnöklést Kelemen Lajos veszi át Csehik Ferenoné:' Szerintem m ki kellene mutatni, hogy milyen tényezők k okozzák, hogy szaladunk a pénzünk után. , Kőmives István: Ki van mutatva. Csehik Ferencné: Tudom, de ki kíí kellene mutálni ebben a jelentésben is, a budapesti párt vb elé terjesztendőben is. Nem hiszem, hogy van még egy ország, legalábbis szocialista crszág, ahol az árak, a piac, ilyen ig ingadozásnak tennék ii a lakásépítkezést, amely pedig na yon komoly kormányprogram, pártprogram, ugyanakkor már előre lehet látni, hogy az előirányzott pénzből nem lehet megvalósítani. Most végülis elé;; lesz a kapacitás, mert nem ___________________________ W*____ J L _J ■ - *'• tf tffliHfe * «*»*#« rf®