1971. november 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
384
I- 5 rendelkezésekre való hivatkozással - okkal, ok nélkül - a tanácsra lenne hárithato a felelősség a népgazdaságot ért veszteségekért, a lakossági érdekek károsodásáért. A döntések meghozatalakor közrejátszott Főosztályunk részéről bizonyos mértékű óvato33ág is, mert a közismerten ma- gas munkaerőfluktuáció a közvetítői létszámot alapulvtve nagymértékben növelné a hivatalok félforgalraát. A lényegesebb kiemeléseket, mentesítéseket ágazatonként az 1.sz.melléklet tartalmazza. ad.3./ A munkaerőgazdálkodási hivatalok dolgozóinak felkészítése időben megtörtént, hiszen erre - az előkészitési időszakot is beleértve - több hónap állt rendelkezésre. A gyakorlati alkalmazás természetesen előre nem látott, elsősorban értelmezési problémákat vetett fel, melyeknek menet közben kellett tisztázódnia. Az egységes közvetítési gyakorlat kialakítása érdekében az eljárási módszereket főosztály- vezetői utasítás keretében szabályóztuk, melyet az első hetek gyakorlati tapasztalatai alapján a követelményeknek megfelelően módosítottunk. A közvetítésre jelentkező személyek összetételének, valamint a közvetítések gyakorlatának megismerése céljából statisztikai rendszert dolgoztunk ki. A legtöbb gondot a szemléletbeli változások szükségessége jelentette. Az elmúlt években, az akkor érvényben volt közvetítési kötöttségek /adminisztratív dolgozók, csökkent munkaképességűek, egye3 ágazatok könnyű fizikai munkát biztositó női munkahelyei, stb./ nem indokolták a vállalati személyi kikérések elutasítását, hiszen az évek 3orán az —' __1 PM*-___________________________________________________________________________ re -i —mm * ”*