1971. november 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
382
I- 3 ad.l./ A rendelet ismertetésére lényegében már a bevezetést megelőzően sor került. A tömegkommunikációs eszközök felhasználásával a tájékoztatás biztosított volt, valamennyi napilap, a Rádió és a TV foglalkozott a rendelettel, a Népszabadság vezércikkben is tárgyalta a témát. Az év folyamán többször került 3or hetilapokban riport-, napilapokban informatív jellegű közlésre. A megjelenő cikkek alaphangja pozitívnak értékelhető és a segítő szándék érvényesült annak ellenére, hogy az újságírókkal folytatott előzetes beszélgetések során tapasztalható volt raeg nem értés, a rendelet várt hatását kétségbe- voné egyéni vélemény, fenntartás. A rendeletet felkérésünkre valamennyi tárca hivatalos lapjában megjelentette. Főosztályunk mintegy looo fővárosi munkáltatónak külön is megküldte a rendelet sokszorosított szövegét. Tapasztalataink szerint - munkáltatói oldalról - a bevezetést követő néhány héten belül a rendeletből adódó kötelezettségek ismertté váltak. Az el3Ő hetek tapasztalataival kiegészítve a Budapesti Pártbizottság illetékes vezetőit is felkértül: a kerületi pártbizottságokon keresztül történő tájékoztatásra, főleg az intézkedés céljának megértetése érdekében. Elsősorban a munkavállalók tájékoztatása, a meggondolatlan kilépések megelőzése érdekében az 3ZBT vezető titkárát is kértük a szálánál szakszervezetek utján történő megfelelő agitációs tevékenységre. mám ad.2./ A gyakorlati bevezetést megelőzően a munkaügyi Főosztály valamennyi érdekelt tárcát 03 felügyeleti szervet megkeresett Ó3 kérte, hogy területükről jelöljék meg azokat a vállalatokat, intézményeket, esetleg munkaköröket, amelyek meg- ítélésük szerint a legsúlyosabb munkaerőgondokkal küzdenek fl ' ^ k 9 $ rt —mm » ••»■