1971. november 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
251
I i ff- 60 be a rekonstrukció. Nem arról volt szó tehát, hogy nem akartuk csinálni, egyszerűen nem volt megfelelő kapacitás ezen munkák végrehajtására. Ebben az ügyben rengeteg vita folyt. 197o-71-ben állt elő az a pénzügyi nehézség, amiről az előbb Dános elvtárs más vonatkozásban szólt, amitől nem mentes a mi Házkezelési Igazgatóságunk sem. Őszintén megmondom, az egész jelentés tendenciája, nem akarom mondani, hogy rosszindulatú, de közel áll hozzá. Olypn jellegű, hogy mindenáron felelőst kell keresni ebben a kérdésben. Nem hiszem, hogy helyes egy 1966-ban elhatározott, vagy 1967-ben vb-határozattal jogerőre emelt elhatározást 1971-es szemlélettel nézni. Lehet bírálni, természetesen, és lehet ezt jobban csinálni, de azért tértől, időtől elszakítva, nem lehet ilyen értelemben felvetni. Ezt el szerettem volna mondani. Egyébként abban a kérdésben, hogy a rekonstrukció folyjék-e vagy nem, ebben a vb. dönt, elhatározás kérdése. Az a véleményem, hogy az első ütemet feltétlenül be kell fejezni, akkor is, ha a második ütemre nem is lesz pénzünk. Megkezdett munkák vannak. Ha emlékeznek az elvtársak, én magam vetettem fel, hogy szerényebben kell, magam kértem, hogy állapítsuk meg, ki a felelős a Pilvax-köznél, hogy ilyen burkoló anyag került felhasználásra. El kell dönteni, hogy kell-e vagy nem kell a rekonstrukció, de azért azt hiszem, hogy a továbbiakban is figyelembe kell venni, hogy megfelelő színvonalon készítsünk. Hantos János: Kedves Elvtársak! Azt hiszem, hogy a vb. korábbi álláspontja, mely szerint a városközpont renI *----------1 í L __________—Lti -.:ip