1971. október 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

475

;1 i ff j 63. 1 a Fővárosi Tanács 1969-ben. A budapesti köztisztaság helyzetét. Született akkor egy sor határozat arra, hogy a rádiónak, a te­levíziónak, a sajtónak, a különböző szerveknek hogyan kell foglalkozni vele. Határozat született arra, hogy a szakappará­tusnak ki kell dolgoznia az ezzel kapcsolatos különböző prob­lémák megoldását. Határozat született arra, hogy meg kell ol­dani a külső kerületek s zemét tárolás át, amit szerintem itt va­lamilyen formában viszont kellett volna látni. A külső kerüle­tekben napokon keresztül kint van a szemét és viszi a szél, stb. Azt hiszem, hogy két év elég volt az előkészületekre, ar­ra, hogy megfelelően fel tudjuk mérni, hogy milyen lehetősé­geink vannak, vagy intézkedésekkel mit tudunk tenni a hibák ki­küszöbölésére. Hiányolom ebből az anyagból az ezzel kapcsola­tos problémakört. Azt mondjuk, hogy locsolni kell? Akkor arról vitatkoztunk, hogy nem lehet, mert vízellátásunknak nincsenek olyan tartalékai. Mit tegyünk akkor? Itt is arról van szó, ami­ről akkor is vitatkoztunk, hogy a közterek melletti járdákat... Giltner Andor: Benne van a rendeletben, hogy kinek kell. F a j k o s Aladárné dr.: Nagyon röviden! Részt vettem a jogi bizottságnak azon az ülésén, amelyen az érintett három osztály képviselői előadták a rende­letet. A jogi bizottság nagyon alaposan, paragrafusonként vi­tatta meg, több mint két órán át a témát. Úgy látom, hogy ez utáp az alapos vita után nagyon alaposan átdolgozták az elv- t ársak. A rendeletet alkalmasnak tartom arra, hogy a tanács­ülés elé* terjesszük. A tanácsülés is nyilván észrevételeket fog majd tenni, de vitára alkalmas anyag. Talán megnyugtatóbb lett volna a VB számára, ha nem I ____________or __________ : L ri * 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom