1971. október 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
474
ff go ÜL* kát tettok érdekében. Amikor például Hollandiában beszélgettem a polgármesterre} kínálkozó téma volt, hogy a köztisztaságot érintsük és eszmecserét folytassunk. Elnöki-alelnöki-elnökhe- lyettesi szinten foglalkoznak a kérdéssel, és nyomban felkarolták a témát. Plakátokat mutattak nekem, és elmondották egész akciójukat, amelyet a közelmúltban kezdeményeztek azért, hogy a társadalmat is bevonják ebbe az akcióba, a város által kezdeményezett tisztasági akcióba. Svájcban is azt láttam, hogy bármennyire gazdag is az ország, báiruennyire nagyobb anyagiakkal is rendelkezik, mégsem tudják eltüntetni a köztisztaság ügyének elkerülhetetlen jegyeit. Ott is látnom kellett a főútvonalon a járda szélére kipakolt, elszállításra váró szemetet. Azolc a módszerek, amelyek megőrlik és a vízvezetéki hálózatba bocsátják a háztartási szemetet, kuriózumnak számitó megoldások. Európában még sehol ninos elterjedve. Ott is, a gazdag országokban is megvan még a kocsival való hagyományos szállítás. Zürichben is ez a megoldás. Majd talán az uj lakónegyedek tervezésénél tudunk olyan megoldásokat alkalmazni, amelyek a szemét elszállításának hagyományos formáit megszüntetik. Befejezésül azt szeretném elmondani, hogy mi világosan tudjuk, hogy ez a rendelet-tervezet egy feszítést jelent a jelenlegi lehetőségeinkhez képest, de úgy éreztük, hogy a rendelet azért mégis megmozgatja az egész fővárosi apparátust a nagyobb tisztaság, a nagyobb rend irányában, és kötelességsze- rüen tesznek lépéseket azért, hogy a tisztaság javuljon. Elnök: Javasolom, hogy zárjuk le a vitát. Dr. Mulató János: Csak egy mondatot! Nekem azért van problémám, mert ezt az anyagot részben tárgyalta már I L %---- tf I L _________________