1971. október 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
420
| I 11. A tervezetben ez természetesen benne van. Úgy is ez a gyakorlat, kifejezésre lehetne juttatni magában a szabályzatban. Gondolok arra, hogy a tanácsülés előtt egyszer elegendő egy általános jellegű beszámoltatás, a VB előtt pedig speciális kérdésekben lehetne nagyobb gyakorisággal. De ezt talán körvonalazni lehetne magában a szabályzatban is. A tanáosi rendelet-alkotással kapcsolatban a 42-43. §-okban javasolnánk a jogalkalmazó szerveknek ebbe a munkába való bevonását, illetőleg azt, hogy utaljon rá a szabályzat. Az előkészitő munkába célszerű bevonni őket, és a gyakorlat is ez. A gyakorlatnak lehetne a szabályzatban hangot adni, felhasználni egy uj tanácsi rendelet alkotásában egyrészt a meglévő jogalkalmazási tapasztalatokat, másrészt pedig a tapasztalat szerint segíthetné ez magának a tanácsi rendelet szövegszerü- ségének végrehajtása során felmerülhető problémák előzetes alaposabb felmérését. Azt hiszem, hogy az apróbb észrevételeket nem célszerű kifejtenem a szerkesztéssel kapcsolatban. Utólag Írásban megtesszük őket. Dr. Varga Sándor: Kedves elvtársak! Az előterjesztés általános értéke lésében szeretnék kapcsolódni az előttem szólóhoz, elsősorban Fórján elvtárshoz. Az előterjesztés szerintem is igen jó, és gondos munkát tükröz. Azt hiszem, hogy viszonylag kevés módosítással, kiegészítéssel a tanácsülés elé ! térjeszthető. A működési elveken és a módszereken természetesen nagyon sokat lehetne vitatkozni. Ennek az anyagnak különböző részleteiveldcapcsolatban is hónapokon át folytathatnánk a vitát. Azt hiszem azonban, hogy az adott helyzetben alapvetően mégis azt kell megnézni, hogy a leglényegesebb kérdések tisztát i l'C'O ' _______________—-J-WB »