1971. október 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
413
I 1 ff | 4. W vételünk és javaslatunk, amelyeket szeretnék pár gondolatban ismertetni. Ezeket az észrevételeket és javaslatokat a szerkesztőkkel tegnap meg is beszéltük és Írásban átadtuk. A javaslatokat nem kivánom részleteiben pontonként ismertetni, osupán három kérdést szeretnék felvetni. Az első: annak a kérdésnek további vizsgálata, hogy vajon ez a szervezeti és működési szabályzat a tanáestörvény- nek azt a tételét, hegy a Fővárosi Tanáos a helyi tanácsoktól eltérő jellegű tanács, kellőképpen kifejezésre juttatja«-e. Pontosabban: hogy a tanács irányitó jellege, tehát az egész fővárosra vonatkozó vezető szerepe kellőképpen kidoraborodik-e benne? Úgy Ítéltük meg, hogy ezen a területen a szabályzat erősítése lenne szükséges, két helyen. Az egyik a 8. §. az, amelyben szükségesnek látnánk, a tanácstörvény 15. §-ában a megyei tanácsokra vonatkozó rendelkezések fővárosi adaptálását. A tanácstörvény ugyanis visz- szautaló jelleggel határozza meg a Fővárosi Tanácsnak ilyen tipusu feladatait. Azt mondja, hogy azokban a kérdésekben, amelyekben a Fővárosi Tanács mint területi tanác3 lép fel, gyakorolja a megyei tanácsokra vonatkozó hatásköröket, illetőleg feladatokat. A 8. §. ezt szűkén értelmezi. Att javasoljuk, hogy a szerkesztők vizsgálják át újra a tanácstörvény 15. §-át, különösen annak a-b-o-d pontját, hogy azokból melyek azok a kérdések, amelyek a szabályzatba beletartoznának. Nem térek ki részletesen arra, hogy milyen kérdésekről lehet szó, hiszen a tanács törvénynek ezeket a szakaszait többé-kevésbé mindent ismeri. Tulajdonképpen arról van szó, hogy az egész területen gondoskodik a központi irányitás érvényesítéséről, bizonyos | "rá I ___________ j L ______________________________________________________________________________________________ * HP