1971. szeptember 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

144

ff ft/ Mihály utoa 7-be^ Zenetudományi Intézet kés egy muzeum létesül, ügy tudom, hqgy most is fenn van a Várban a Zenetudományi Inté­zet. És Bartók Muzeum is van. Nem tudom, hogy pillanatnyilag nem éppen ebben a Táncsics Mihály utoai házban van-e. Most tehát két házban lesz-e a Zenetudományi Intézet, valamint a muzeum, vagy pedig egy helyre vonják össze őket, és akkor felszabadul 1 egy épület. Úgy emlékszem, hogy kb. négy évvel ezelőtt szerepelt a VB előtt ez a téma, és akkor olyan állásfoglalás alakult ki, hogy 1970-ig, tehát a negyedik ötéves terv végéig be kell fejez­ni a Várnegyed épitését. Most kidéiül ebből az anyagból, hogy szó sinos róla. Megkérdezném tehát, hogy mikor fejeződik be a Várnegyed épitése? A Hilton szállót nem számitva. Mart inkó Erzsébet: A hátralévő feladatokkal kaposolatban azt irják, hogy a foghijak beépítésének meggyorsí­tása az egyik fontos teendő. A0gyan kivágják meggyorsítani? Mit jelent az időben ós pénzben? A 7. oldalon az van, hogy szükséges még a Hajadon ut­oa 2. és a Tárnok utoa 4. számú ház túlzott magasságának ősökkén- tése. Mit jelent ez, mivel jár a csökkentés? Elnök: Heincz elvtárs válaszol a kérdésekre. Heinoz Mihály: Tisztelt Végrehajtó Bizottság! Reisohl elvtársnak válaszolva: a Szentháromság tér 7-8. számú telekre építendő közintézményről végleges döntés még ninosen. Jelenleg vizsgálja a Képzőművészeti Alap, hogy nemzeti szalon oéÍjaira fel tudja-e használni ezt az épületet. Október elsejére ! lesz válasz. Ha nem, akkor más építkezésre lesz szükség. Az a lakóhéz ugyanis, amelyet ide terveztek, több vonatkozásban nem felel meg, és végül az a döntés született Szabó miniszterhelyet­tesnél, hogy erre a sarokra lakóházat nera tervezünk, hanem vala­milyen közintézményt. így került felajánlásra a Képzőművészeti __________; Ók : | L ________________ — L­I . . . ,mp

Next

/
Oldalképek
Tartalom