1971. augusztus 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
235
. i 2 Megállapították, hogy a szövetk* zet irányitása teljesen felbomlott, A felelőtlen munkavállalások további károkat okozhatnak ■ a megrendelőknek és ezen keresztül a népgazdaságnak. A szövetkezet tartozásai napról napra emelkednek és az anarchikus állapotok fokozódnak. 1970. november 25-én a vizsgálati adatok szerint a szövetkezeti tartozások összege 8.973.169 Ft volt. A fentiek alapján a VI,kér. Tanács Végrehajtóbizottsága - az IO30/ 1969. /VIII.17./ Kormányhatározat IV. fejezet 12/a. pontjában foglaltak alapján - a Budapesti Epitő és Fpitőanyngipari KISZÖV egyetértésével javaslatot tett az Egység Epitő és Szolgáltató Ktsz. feloszlatására. A feloszlatási javaslatot és a vizsgálati jegyzőkönyveket felterjesztettük az ágazatilag illetékes Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumhoz állásfoglalás végett. A Minisztérium a becsatolt anyagok alapján nem tartotta kellően megalp.pozottnak a szövetkezet feloszlatásának elrendelését. Ujabb vizsgálati szempontokat javasolt. \ Ezek után felkértük a KI. Bevételi Főigazgatóság Fővárosi Hivatalának Vezetőjét pénzügyi revizió, - ezzel egyidőben a VI.kér. Tanács Végreliaj tébizottságát és a Budapesti Epitő és Epitőonyagipari KIEZÜV Elnökét ujabb vizsgálatok lefolytatására. Az ujabb vizsgálatok után megállapitást nyert, hogy a szövetkezetnél az alapszabályszerü tevékenység és a gazdálkodás vonatkozásában javulás nem tapasztalható, sőt bizonyos voncthozásában súlyosabb problémák jelentkeztek. Az alapszabályban jéválqgyott tevékenységtől eltérően engedély nélkül más tevékenységek végzésére is sor került, pl. gépjármű javitást, teherfuvarozást is folytatnak. Az alapszabály módosítását, illetve az ágazati minisztérium hozzájárulását c tevékenységek végzéséhez E nem kérték. A szövetkezeti demokrácia nem érvényesül. A szövetkezeti szervek funkcionálása nem felöl meg az alapszabályban foglalt követelményeknek. A szövetkezet gazdasági és vagyoni helyzete jelenleg is áttekinthetetlen. Saját alappal egy év után sem rendelkeznek. Az 1970. december , | 717 L - -__j ti ti. __ ti . . — -