1971. július 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

43

í- 5 ­h Az ebből a szempontból tételesen megvizsgált 179 panasz közül 158-at /88 %/ elutasítottak, mig 21-nek /12 %/ részben vagy egész­ben helytadtak. A helvtadás fő oka a 21 ügyben az alábbi csoportokba sorolható: A határozat törvénysértő volt: 1 ügyben, a határozat méltánytalan volt: 15 ügyben, a határozat megalapozatlan volt: 2 ügyben, egyéb ok merült fel: 3 ügyben. Annak ellenére, hogy mérlegelési jogkörben való helytadás a vizsgált iratok 8.4 %-ában előfordult, mégis olyan benyomásunk • alakult ki, hogy a Panaszügyi Osztály, illetve az illetékes Vb vezető nem szívesen él a mérlegelés, illetve felülmérlegeléa jogával. /Példatár 4. szám/. Bár a mérlegelési joggal általában szükmarkuan bántak, elhibázottan alkalmazott mérlegelést is ész­leltünk. /Példatár 5* szám/ Néhány esetben az első—, illetve másodfokon hozott határozatok nem kielégítő indokolása adott okot a panaszra. Több épitési engedély megtagadását indokolta az épitési hatóság "városkópileg nem megfelelő" szövegű indokolással vagy olycn szöveggel, hogy a tervezett építkezés "nem felel meg az OSSZ o lőir ásóinak". Épitési ügyekben az indokolás szűkszavúságának egyik oka nem megfelelően szerkesztett határozat-ürlap* Előfordult az is, hogy az alapeljárás felületessége, iratellenes megállapjtása adott okot panaszol járásra. /Példatár 6.é.záiii/0 » Feltűnt, hogy a panasz el jár ássál érintett ügyekben oz ügyín; • tó beadvány és a panasz határozat meghoz atal. a között nagyon hoco/u idő telit el. 78 ilyen szempontból tüzetesen megvizsgált ügy "át­futási ideje" átlagosan több, mint 11 hónap volt, /Példatár 7» szám./ i > L ~----------------------------------------— ~ ~ I

Next

/
Oldalképek
Tartalom