1971. június 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

168

j- 28 - 1 A VB. azzal egyetért, hogy a Metrót ho ;yan kell építeni: amilyen gyorsan csak anyagi lehetőségeink megengedik. Ebben nincs köztünk vita! Es miután szeptemberbenke 11 a G.ö. elé terjeszteni ezt az egész témát,ott módja lesz majd a VB.-nek ki­csit részletsebben megismerkednie ezzel az egész metroépitési kérdéssel. Ahhoz kérek egyetértést, hogy a 155 milliót, illetve a 35 milliót felajánlhassuk, egyáltalán a metró építésére biz­» tositott pénzeszközökből visszakapjuk. Be nem más forrásból, ha­nem csak ebből! Egyetértenek vele? /Ige n /• Skoda Lajos: A Metróval kapcsolatban, de nem az észak-déli, hanem a kelet-nyugati második ütemének az üzembehe­lyezésével kapcsolatban: 68-ban 488. szám alatt született vb-határozat, amely a Közlekedési Igazgatóság vese tőjét kötelezte arra, hogy a második ütem átadásával egyidejűleg tegyen javaslatot a felszíni tömeg­közlekedés módosítására. Egy ilyen anyag elkészült. Ez nagyon széles körű egyez­tetést igényelt ez most folyamatban van. A "Vb. elé való oeter— jesztés határideje julius 3o. Erre az időponira láthatólag nem fogunk végezni az egyeztetéssel, es ezért tisztelettel kérem a VB.-t; - a Közlekedési Igazgatóság nevében is -, hogy október 30-ig adjon határidő-hosszabbitást, hogy kellő egyeztetéssel elő­készített anyagot tudjunk ideterjeszteni. Elnök : Jé, ezt fogadjuk el, mert ezzel mfff nem késtünk el. Be, ha azt akarjuk, hogy leszedjük a felszíni közle­kedés villamosait a Rákóczi útról, azt egy jó esztendővel ko­rábban el kell kezdeni propagálni. Mert az nem megy, hogy egyik | m : L. 1 * 4N • A * * . i jfp

Next

/
Oldalképek
Tartalom