1971. március 31. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
154
j i- 9 legszervesebb része volt. Mindig volt egy városrendezési gondoskodás arról, hogy ezt a lehetőséget biztosítsuk. Nem tudom pontosan, de az általános rendezési tervben feltehetőleg annak végrehajtására vonatkozólag is születtek határozatok, ha általánosságban is, és az, amiről most szó van, annak egyik leglényegesebb részének, egy tartógerendájának a megvalósítása. Nagyon örvendetes, hogy eljutottunk ideáig, hogy ilyen nagy volumenben beszélhetünk róla és megvalósításának igen nagy részét előirányozhatjuk. «• ti Bartos elvtárshoz hasonlóan, mindenképpen helyes\ nek tartanám, ha ez az előterjesztés úgy menne a GB elé, hogy ez- zel nem záródik le a probléma. s. Ehhez kaposolódva említenék egy szövegezési jaV * vaslatot is - mert nem vitás, hogy az egész városrendezés alapvető problémái közé tartozik - , hogy a határozati javaslatok 2./ pontőre jában vagy az legyen, hogy az illetékes osztályok bevonásával, vagy pedig, ha a Közmű- és Mélyépítési Főigazgatósággal nem menne, akkor a városrendezési főosztály is legyen megnevezve, mert annak is épp úgy ügye. Ah előterjesztéssel egyébként egyet kell értenem. Nagy Rudolf: Én tökéletesen egyetértek - miX közben Novoszáth elvtárssal is beszélgettünk - azzal, amit Bartos elvtárs mondott. Csak egy zavar bennünket: hogy ez a munka akkora, hogy ha a VB jóváhagyja is beruházási programját, utána a GB elé kell terjeszteni. Itt tehát egy kis Utembeli zavar van. Az idén v nem tudjuk bevinni ... s ' \ , Bartos István: Szakaszoljátok. ^ ^ J L fa : rá _____________________________________________L_