1971. február 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
194
1 rülő ipari létesítményeket 197o. április 3o.-ig tételesen felmérte. Az áttelepítendő szervek jegyzékét, amely 23o létesítményt foglal magában, az előirt határidőre az Igaz atási Főosztályhoz - a hatósági eljárások megindítása céljából - megküldte. A Végrehajtó Bizottság 197o. április 29.-én tartott ülésén az ipari szanálások helyzetéről készített újabb jelentést tudomásul vette és felhívta elnökét, hogy tegyen további hatásos intézkedéseket a lakásépítés részére szükséges területek felszabadítására. Fentiek alapján az e tárgyban érdekelt szakigez -atási szervek az 197o. junius 18.-án tartott tárgyaláson újabb eljárási rendet dől óztak ki, melynek alapján - megállapodás létesítésének me ;;lci :é "lése céljából - a FŐBER újabb tárgyalásokra hivta meg az ipari szanálásokban érintett összes vállalatot és szervet. Ezeken a tárgyalásokon - az előzetesen kialakított egységes fővárosi álláspont szerint - elsősorban pénzbeli kártalanítások létesítésére kellett törekedni, vagy a kártalanítást cserehe - lyiség biztosításával kellett megoldani, mivel a szanálás miatt szükséges új létesítmények megvalósitására megfelelő építőipari kapacitás a fővárosban nem áll rendelkezésre. A tárgyalásokon - megállapodás hiányában is - jegyzőkönyvet vettek fel, melyben rögzíteni kellett a felek állá pontját. A FŐBER ezeket a tárgyalásokat 197o. augusztus 31.-ig az összes é rint e t.t iLZi)rxvv_el.--Lefnly.tatia ------—-------------------------- L.... A megállapodások jóváhagyás, illetve a nemleges jegyzőkönyvek további eljárás céljából az Igazgatási Főosztályhoz feltorjesz- ' tésre kerültök, amelyek alapján az Igazgatási Főosztály a megállapodásokat jóváhagyta, illetve azok hiányában igénybevételi határozatokat hozott. tó j ,-------------------------------------------------------------------------------L ____- 2 -