1971. február 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
119
I - ... —^—__ „ 1 • ■ mmmm * .& # 'il -jBg® I i V fa . ,S I K * te ■;:■■■■■ ■'te' -V:/ : A lakáskérdés tehát a legszőritóbb, de igazában erre a problémára is vonatkozik az, hogy előre kell haladni benne és a renddlkezé- seknek, előírásoknak megfelelően kell lépni. A szanálásokkal kapcsolatban pl. a VIII. kerületben is, meg másutt is többször panaszkodtak, és nemcsak az ipari szanálások esetében. Úgy érzem, hogy a közhangulat szempontjából nagyon fontos volna figyelembe venni, hogy ha egyszer valamit már kiürítettek, akkor nyomban lehessen érzékelni annak hatását és célját, mert nagyon demoralizáló, hogy ha kiürített helyeken hosszabb ideig nem történik semmi, amire azután rögtön lehet hivatkozni. Gondolom, hogy ez olyan téma, amely nemcsak az ipari szanálásokra, hanem más szanálásokra vonatkozólag is megfelelő ütemezést és koordinálást tesz szükségessé. Nem ehhez a témához tartozik ugyan, de többször felmerült a rekonstrukciók kérdése. Valószínűnek tartom, - és a tanácsülésen is elhangzott ilyen felszólalás - hogy valamiféle határozattal előbh-utóbb központi szervezést igényel. A VB képviseletében egyszer kint voltara a III. kér. VB ülésén és ott igen élesen vetődött fel, amit Sarlós elvtársnak jelentettem is, hogy a területi szervek nem mindig vannak abban a helyzetben, hogy koordinálhassanak olyan tevékenységet, amely végeredményben mégis csak központi intézkedést igényel. A rekonstrukciók és a szanálások koordinálása olyan külön probléma, amellyel egyszer majd külön kellene foglalkozni. Azt hiszem, hogy a határozati javaslatban is utalni kellene erre. Dr. Mulató János: Nagy érdeklődéssel oli vastam az anyagot és nem tudom, hogy helyesen fogalmazok-e, hogy a GB elé menő anyagról van szó. Ebben az esetben úgy tenném fel I ^ ^ í-----------------------------------------------------------------------—fai