1971. február 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
117
i- 25/a ruházások meg szerve zó Béről és lebonyolításáról. Az eddigi tárgyalások folyamán azonban az alakult ki, hogy az érintett szervek ilyen irányú tevékenységet nem hajlandók végrehajtani, és erre nem kényszeríthetők.” Ebben igy, mint magyar állampolgár, aki nem vagyok jogász, jogszabály-sértést, vagy törvénytelenséget, vagy valamilyen módon jogi anomáliát látok - nem szólva a dolog érdemi részéről. Ugyanis ebben az esetben vagy a rendeleteket kellene módosítani a reális lehetőségeknek megfelelően, vagy valamilyen más megoldást kellene találni, de nem lehet tudomásul venni azt, hogy nem hajlandók a kormányrendeletet végrehajtani. Ezt a kérdést régi praxisom alapján azért tartom fontosnak, mert a városrendezési hatóságok az utóbbi évtizedekben igen gyakran kerültek nehéz és kényszerítő helyzetbe az ipari beruházások szempontjából, ós majdnem azt mondhatnám, hogy a legnehezebben elfogadható megoldásokra kényerültek. Itt a szakhatóságok részére is meg kell adni a segítséget. Ha a kormány- rendelet erre nem alkalmas, akkor más módon,-de ilyen nyilt beismerését annak, hogy az ipari telepítés nem a fennálló jogszabályok szerint történik, és hogy a szanálásra kerülő szervek az új beruházások lebonyolításáról nem hajlandók gondoskodni: nem lehet tudomásul venni. Úgy veszem észre, hogy a határozati javaslat 2* ős 3. pontja is ehhez kapcsolódik, azonban valamilyen utalás kellene erre vagy a jogszabályok rendezés, vagy azoknax érvényre juttatása vonatkozásában. Kisléghy elvtárs megvilágítása alapján is szeretném megemlíteni, hogy bár a lakásépítés kérdésében van a legnagyobb ______________>J'\ : •e . • . MH® * * •* - a*