1970. december 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
477
üftKNHP mini HU—* » • i i '■ i- 3 nyert általános tapasztalatok - szignalizációk utján - megfelelően hasznosíthatok a szakágazatok munkájában. I. A panaszügyi eljárás értékelése 1./ Az uj gazdaságirányítási rendszer bevezetése jogfejlődésünk uj szakaszát nyitotta meg, amely az államigazgatási panaszügyi munkára i3 jelentős hatást gyakorolt. Egyes ügytípusok előfordulási aránya, jelentősége számottevően megnövekedett, mig más ügykategóriák csökkenő érkezési tendenciát mutatnak, vagy az előző időszakhoz képest csak elenyésző számban jelentkeznek. A panaszügy* érkezés^az elmúlt évek során 3ooo-35oo körül mozgott. Ezen belül évről évre növekszik az építésügyi panaszok száma, ami annak a körülménynek a következménye, hogy az állami lakásépítési program mellett mind jobban előtérbe került a magánerőből történő építkezés, ez pedig jelentősen megnövelte a hatósági eljárások ós arányosan a panaszeljárások számát. Ez az emelkedés azonban nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változást is jelentett. Az épitési ügyek profilja az évek 3orán jelentős változáson ment át, az ügyek egyre bonyolultabbá váltak. Mig egy-két évvel ezelőtt a karbantartási ügyek voltak a döntőek, addig ma már ez a témakör alig található. Előtérbe kerülnek azonban a társasházak kérdései mind a fenntartás, mind a kényszertatarozás, mind pedig az építés vonatkozásában. Nagy számban fordulnak elő az engedély nélküli építkezésekkel kapcsolatos panaszok. Jelentős számunk a telekmegosztáoi ügyek is. Az épitési kedv fokozódásán kivül emelte az építési panaszok számát az a körülmény, hogy 1969-ben az épitési engedélyezési eljárásról uj jogszabály lépett életbe%e t|gyanebben az évben jelent meg az uj közterület-használati díjszabás is, ós az uj rendelkezőI | selc nyomán egységes jogalkalmazási gyakorlat nem alakult ki. Az 197o. év első félévében az építésügyi panaszok száma az összes panaszügyi érkezésnek közel felét telte ki, mig az 1969* év azonos időszakában az építésügyi panaszok szóma mintegy egyharmada volt a panaszügyi érkezésnek. _