1970. december 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

324

akkor abban nincs ellentmondás, hogy fűvárosi kezelésben lepgyen. Az az oldal azonban, hogy milyen kerületi kórháza­kat rendelünk alá, ez már az uj hatásköri rendezéssel tár­gyalandó. Tehát a kérdés egyik oldala vonalba vág, a másik már egy kicsit ellentmondásban van. Hantos János: Ami itt vonalba vág, az akkor ke­letkezett, amikor a /B a területi korházi rendszer kiépitó- ; sére vonatkozó előterjesztésünket tárgyalta, és elvileg az volt az álláspontja, hogy ez a korház területi vezető korház j legyen. 1 Most kezdődik elölről az egész, és a kerületi vb hiá­ba forrlult hozzám, azzal, hogy miután ez a korház területi ! vezető korházi funkciókat fog ellátni, több kerület egész­I ségügyi ellátásának szakmai-irányitó központja lesz. Ebben a struktúrában nem várható változás. Sőt, ezt a struktúrát az egészségügyi kormányzat és a Minisztertanács tanácstörvénnyel összefüggő vonatkozásai inkább csak neg- erősitették. Ezt el lehet fogadni. Különben is a kerülőt kéri, nem az ágazat kívánta, hogy hozzuk ide. Azért hoz­\ tűk ide, hogy a negyedik ötéves tervben ez a koi’ház terü- I leti vezető kórházként, főváris irányítással működjék. Kőmives István: Ha a kerület nem kérte volna, akkor mi lett volna az állapot? H a n t o 3 János1 Akkor egyolőreott maradna. I C s j kész Józsefné: Ez annyira sürgős, hogy nem tudjuk megvárni azt, amikor a többi hatáskör tárgyalásra kerül? Pont most kell ezt eldönteni? ppf-----------------------------------------------------------------------------• j i i-88-

Next

/
Oldalképek
Tartalom