1970. november 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
47
* • - '4MMÍ »»»•*,«uH» li i I- 5/a. Az eredeti elképzelés a Szabadság-hid és a Gallért Szálló környékén lévő térségre vonatkozik. Erre vonatkozólag teljesen megegyeztek, de nem született még meg a döntés, csak belső elképzelések vannak a Barték-szobor helyére. A végleges helyet még nem döntötték el. A helykijelölés mindig a városrendezéssel együttesen történik meg. E mellett egy céltudatosabb/ előretervezésre is szükség van. Mintegy utal erre a napirend 2./ pontjának anyaga, amit - mondjuk - érdemes megszívlelni nekünk,a népművelési főosztálynak is, hogy a Fővárosi Tanács tervezésében hosszabb távra is kialakítani a szobrokkal kapcsolatos elképzeléseket. De mindig a városrendezéssel együtt! A képzőművészeti alkotások pénzügyi fedezetével kapcsolatban Kőmives elvtárs felvetéséhez a következőket: Jelezzük az anyagban, hogy az itt javasolt népművészeti alkotásokhoz, ill. felújításokhoz szükséges pénzügyi fedezettel a népművelési főosztály a VB által biztosított összegek keretén belül rendelkezik, ha tehát ujabb feladatot nem szükséges vállalnunk 1971-ben, akkor a meglévő pénzösszegek kielégitőek. Egyébként valamivel kisebb ez a pénzösszeg, mint tavaly volt, részben azért is, mert a 25. évfordulóval kapcsolatos feladatok 197o-ben megtörténnek. Csaknem 1 millió forinttal kisebb ez az összeg, mint a tavalyi, noha a Március 15-e téren plusz-kötelezettsége van a nép- művelési főosztálynak. A felszabadulási emlékművekkel kapcsolatban alapvetően kétfajta munkát szükséges nekünk elvégezni a felszabadulási, fí