1970. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

240

I jainak más-más jelleget adnak. Az u.n. hagyományos napi /ezermester, sport, kulturális jellegű/ tevékenységeket, melyek a szabadidőben kerülnek sorra, a gyermekek egy kisebb, önként vállalkozó csoportja szervezi és vezeti a nevelő közvetett irányításával. Az igy szerve­zett foglalkozások sikerélményt jelentenek a szervezőknek, módot ad­nak rá, hogy ki-ki kedvére való területen próbálja ki képességeit s növelik az egyének és a csoport önállóságát. A felső tagozatos tanulóknál más foglalkozási renddel is próbálkoznak a több felső tagozatos csoporttal rendelkező iskolák. A szabadidőben megszüntetik a zárt csoportkereteket s a tanulók tet­szés szerint kapcsolódhatnak be a csoportok nevelői által szervezett szakosított foglalkozásokba. | A gyermekek bevonása a szabadidő alakításában messze­menően alkalmas arra, hogy a napközi otthonban az ifjúsági mozgalom közösségi szervezeti keretei között vonzó, mozgalmi életforma hono­sodjon meg. Ennek előmozdítására a Budapesti Úttörő Elnökség és a napközi otthoni szakfelügyelet összehangoltan munkálkodik az ifjúsági mozgalom és a napközi otthon együttműködésén. Eredménye megmutatkozik abban, hogy az úttörő versenyek nyertes őrseinek, tagjainak többsé­ge a napközisek közül kerül ki. A szabadidő aktivitása, tartalmassága, a megkedvelte- tett tevékenységek közvetlenül hatással vannak a tanulási kedvre. A tempós munkavégzést azokban a csoportokban szokják meg a tanulók legkönnyebben, ahol a szabadidőben is élénk tevékenység folyik, e- lég hosszú idő áll rendelkezésükre pihenésre, s ahol a tanulás után is vonzó tevékenységek várnak rájuk. A produktív felkészülést soká­ig hátráltatták a napközi tanulmányi munkával szemben felmerült túl­zott igények az osztályban tanító pedagógusok részéről, amihez hozzá- l járult a napközis nevelők módszeres felkészültségének hiánya is. A tanulási idő megnyújtása szükségképpen rövidítette a szabadidőt, ; tulfárasztotta a tanulókat, s ez visszahatott a tanulmányi munkára, a csoport fegyelmére, munkakedvére, érzelmi életére. Ma már aisó ta­gozatos, napközis csoportjainkban általánosságban emelkedett a rnun- t ka módszeressége, a tanulók elkészülnek leckéikkel, s elegendő időt töltenek játékkal, a munka és a pihentető szabad foglalkozások a- ránybán vannak. I j {OTO I I 9 - #m, ki- 8 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom