1970. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
133
I i ti 5/h. nos lenne. Én messzemenőleg aláhúzom azt, ami benne van az anyagban és amit Kovács elvtárs is mondott, hogy tudniillik ezeket a kis bolt helyis égé két igy tovább tartaái lehettl enség, mert a fejlesztési alapok úgy szétaprózódnak, hegy a modern kereskedelemfejlesztés elveinek m^felelő egységek létrehozatala egyszerűen lehetetlen. A másik, amit most kifogásoltál, Sarlés elvtárs, az a bizonyos Budapesti Közért Vállalat, amelynek nagy egységeit gyűjtjük össze. Ennek lenne az a feladata, hegy versenytársa lehessen a Csemegének, egy bizonyos területenkivüliséget élvezne, és versenytársa legyen az ottani Közért-üzleteknek, egymás mellett | működve velük és hogy végülis olyan anyagi erőt képviseljen, hogy a budapesti fejlesztésen szélesebb körben részt tudjon venni# Nem akarom a többi dolgot részletezni, de amit most mondottál, hogy egy ujabb helyiség kell, az igaz, de egy csomó | más helyiség viszont felszabadul, éppen az összevonások eredményeképpen. Annak ellentételeképpen tehát más helyiségek felszabadulnak, úgy, hogy gondolom, ezt is számításba lehet venni akkor, amikor a hárommillió'forintról dönt a vb. i Nem akarom a szót szaporitaij., mert úgy érzem, hogy az előterjesztés reális, korrekt, jól tünteti fel az érveket, megfelel a GB ide vonákozó határozatának. Kérem a vb-t, hogy az elő| | » ' terjesztést fogadja el. [ Elnök : Jó, fogadjuk el. I I I t i ; í | * " " U!* [