1970. július 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
328
i •i Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtébizottságának Városrendezési ós építészeti főosztálya Tárgy: Újpest központjának rekonstrukciója. T. Vógrehajtóbizottság! Újpest központjának rekonstrukciós területére a Fővárosi Tanács az ÉVM-el közösen a IV. és V. ötéves lakásópitési terv figyelembevételével országos nyilvános tervpályázatot hirdetett. A tervpályázat sikerét bizonyltja a bírálóbizottság mellékelt jelentése. A pályaművek értékelése és elbírálása alapján Újpest központjának további tervezésénél az alábbi városrendezési elvek érvényesítését javasoljuk.- Újpest központja az Árpád ut és Bajcsy Zs. ut által képzett tengelykereszt mentén alakult ki. A két forgalmi tengely a jövőben is megtartja, sőt növeli jelentőségét. A Petőfi Sándor utca alatt, az Árpád úttal közel párhuzamosan vezetett, tervezett földalatti nyomvonala kiemeli az Árpád ut központképző jelentőségét. A tervezett két megállóhely a központképzés két alapvetően meghatározó szerkezeti pontja. Az emlitett megállók által kialakított tengely a -városközpont fő gyalogosforgalmi ütőere, melyre közel merőlegesen futnak rá a lakóterületi gyalogutak, felfűzve az alapfokú közintézmények csoportját i3. A metróállomásoktól gyalogos aluljárókon át érhetők el a forgalmi \ ut másik oldalán lévő közintézmények és lakóterületek. A kót forgalmi útra szervezett központ szerkezeti kialakításánál ez az aluljárórendszer meghatározó jelentőségű.- A tervezési terület legfontosabb szerkezeti 03 területfelhasznd- lási eleme a városközpont Árpád ut és Bajcsy Zs. ut, a metró nyomvonala és megállóhelyei, valamint az István tér és Április 4. tér környezetében kialakult, megtartandó intézmények. Mivel a központ nagyobb távlatban egy közel 300.000 lakosú városrész központja lesz, indokolt a tervezett lntézmónyegyüttesek fűnki 22% \ I $ £ 9 »íAk. é** •Ri.sawSff