1970. június 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

139

f é I- 2 ­A főváros többi nagy prózai színházához hasonlóan a Madách Szinház is kamaraszínházzal működik. A nagy 3zinház és kamaraszínház közös működtetése észszerűnek és gazdaságosnak mondható: a szinház tár­sulatának kiegyensúlyozott foglalkoztatottsága és mindkét színház­ban a kiváló művészekből álló együttes magas színvonalú produkci­ója szempontjából. A két szinház együttesen színes, gazdag, árnyalt műsort tesz lehe­tővé: számolva a nagyobb érdeklődésre igényt tartó, általában tá­gasabb színpadot kívánó népszerű müvekkel - ezek a nagy színházban kapnak helyet - és figyelmet fordítva az intimebb, gyakran kísér­leti megoldásokat kínáló bensőségesebb szinházi formákra, amelyek a Kamarában találnak otthonra. A kísérletezési lehetőségek bővülnek a Madách Szinház épületében működő Stúdió Színpaddal, amely 1967-ben egy bemutatót tartott, és a jelenleg befejeződött átópitése után az 197o/71-es évadban újra alkalmassá válik az üzemeltetésre. I. A műsorban tükröződő kultúrpolitikai tendenciák A szinház művészeti vezetésének sok irányú próbálkozásai, ame­lyekkel számos értékes müvet segítettek színpadra, határozott gondolati tartalom körül kristályosodtak ki. így a műfajilag változatos szinház eszmeileg jól körvonalazható profilt mutat, amely a humanista elkötelezettségű színházművészet eszményét tes­tesíti meg. A szinház művészeti vezetése tudatosan elhatárolta magát a szélsőséges, mondanivalójában és játékstílusában vitat­ható nyugati irányzatból, nem orientálódott a kegyetlen, dehu­manizáló szinház divatos iskolái felé. Egyetértünk a Madach Színháznak azzal a törekvésévol, hogy kon­cepciójában a klasszikus irodalom humanista hagyományaihoz, a realista polgári dráma legjobb darabjaihoz kapcsolódik, illetve a szovjet ós a mai magyar müvek közül is e gondolatkörben szü­letett alkotásokat segiti színpadra, A három évad törekvéseit tekintve azonban hiányoljuk, hogy a szinház e humanista életesz- ményót nem tudta kibővíteni oly módon, hogy mai életünk konflik­tusaival, eszményeivel foglalkozva egyértelműen a szocialista eszmeiség térhódítását segítse elő. E tekintetben a jelenlegi évadban biztató a magy^ay müvek kiválasztása. I ■ * . ip

Next

/
Oldalképek
Tartalom