1970. február 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

297

I pitását, elsősorban a pedagógusok erkölcsi megbecsülésének vonat­kozásában, mert nem loooo pedagógusunk anyagi megbecsüléséről van ezzel kapcsolatban szó, mert nagyon kevés kaphatna belőle egy év­ben, hanem ismétlem, erkölcsi megbecsülésük vonatkozásában tegyen hathatós intézkedéseket a Művelődésügyi Minisztérium. Azt sem tu­dom e pillanatban, hogy a fővárosi pedagógusok milyen arányban kap­nak kiváló pedagógus kitüntetést. Be mindenesetre nem ezres nagyság4 rendben. Szerintem is mindenesetre kevés ahhoz, hogy ösztönző le­gyen, ezéi't fordulunk a Művelődésügyi Minisztériumhoz, elsősorban Ilku elvtáirshoz. . ■-% 1. A harmadik téma a nyugdijas pedagógusok háza. Ez is szerepelt korábban Mezei elvtársék gondolatában is. Ezzel kapcsolatban a következő a helyzet: Ugyanígy kellene nekünk más katagóriában dolgozók számára is nyugdijas otthont építenünk. Pl. nyugdijas ügyészek, vagy tanácsi dolgozók számára. Kellene, és van is ilyen igény. Tárgyaltuk a pedagógusok helyzetét. Tényleg nem tudjuk bemutatni annak mértékét, hogy ha majd felépül a fővá­rosi nyugdíjasoknak egy ilyen háza, akkor a pedagógusok hány száza­lékban mehetnek oda, mert lehet, hogy 1 százalék is nagyon sok lesz, de lehet, hogy Oo százalék is nagyon kevés lesz. Eddig ugyanis egyetlenegy ilyen ház nem épült. A budafoki lakótelepen épitett 1 ^------------ , ..........-u.1 " j nyugdijas házat nem tartom alkalmasnak ai*ra, hot y a főváros annak mintájára tömegével építsen ilyen házat. Majd építenek utódainknak az utódai. Elhatározott szándékunk viszont, hogy a IV. ötéves terv lakótelepein legyen néhány ilyen ház. Amikor majd felépülnek, ak­kor lehet szó arról, hogy Mezei elvtársék tegyenek javaslatot, hogy ■'• te® ' a korábbi elvi határozat alapjául vegye fontolóra a VB, hogy a peda­I gógusok milyen arányban részesüljenek a felépült nyugdijas otthon- 69 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom