1970. február 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
154
f I A határozat végrehajtásában érdekelt szákigazgatási szervek ellenőrzéseik során megállapították, hogy a vállalati rehabilitációs bizottságok munkájában a kezdeti problémák után, 1969-ben jelentős javulás volt tapasztalható. A vállalatok kevés kivétellel, saját vállalatukon belül helyezik el a rehabilitált dolgozóikat. Az üzemorvosok szemléletében is sikerült jelentős változást elérni. Ennek érdekében kerületenként ismertették a rendeletét és a rehabilitációs munkával kapcsolatos feladatokat. Az üzemorvosok és psychológusok számára továbbképzést tartottak. Az Egészségügyi Főosztály véleménye szerint a rehabilitációs munkát tovább javítaná, ha az üzemek.gazdasági vezetői részére is tartanának tanfolyamokat. A VB. 1968. december 4-i ülésén hozott 474/1968.sz. határozatában utasitotta a Városrendezési és Építészeti Főosztály vezetőjét, hogy a Római pártnál: Észak fele a főváros határán túl kívánatos szerves fejlesztési lehetőségét - Budapest általános terve revíziójának munkája keretében - vizsgálja meg és ennek megvalósítása érdekében tegye meg a szükséges javaslatokat. Határidő: 1969* december 31• Felelős : Heincz Mihály A Városrendezési és Építészeti Főosztály a Római part rendezési tervét a BVTV-nál megrendelte, .innal: elkészítésére azonban - VB. állásfoglalás alapján - csak a közművesítés problémájánál: megoldása után kerülhet sor. A VB. 1968. december 4-i ülésén hozott 487/1968.sz. határozatában utasitotta a Közlekedési Főigazgatóság vezetőjét, hogy a módosi- . tások végrehajtása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket. /Kelet-nyugati metróvonal./ Határidő: ütemezés szerint, jelentéstételre 1969* december Felelős : dr.Nagy Rudolf I- 9 i _____________________________________________________________________________________________________________________________________________