1970. február 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

145

I ti j- 17 ­osztályúakat. A neonprogram indításával el tudtuk érni, hogy a csö­veket a Metrimpexen keresztül most már Nyugat-Németországból hozzuk be és azok minősége jóval kiválóbb. A mostani körülmények között nem szervezünk több neonlcarbantartást, nem levelezünk a neonberendezéseket fenntartó vállalatokkal, mert igényeiket nem tudnánk kielégíteni. Ha csak lo százalékos növekedés is állana elő, évente az is 6 millió forintot jelentene. Ennek nem tudnánk eleget tenni. A VB vezetői kint voltak a vállalatnál és láthatták a vállalat helyzetét. A 18 millió forint tulteljesitése a berendezésekben is megmutatkozik. Sőt, mint a jelentésben is olvashatták, 1968 októ­bere óta a 2o milliót nemcsak teljesítettük, hanem 13 millió forint tulteljesitést is produkáltunk Budapest különböző területeire. A neon- program 1968 októbere és 197o április 4-e között Budapesten és külön­böző vidéki helyeken összesen 33 millió forint. Termelékenységünk növekedett. Nem tudtam azonban ér­zékeltetni a jelentésben, hogy 2 év alatt másodszor engedtünk a kar­bantartási szerződések áraiból kb. lo százalékot. A vállalatok eléggé drágának tartják a karbantartást. A berendezések mennyiségétől, ill. nagyságától tesszük függővé, hogy mekkora a karbantartási szerződések összege. A kerületi NEB-ek is észrevételezték, hogy ha lehet, csök­kentsük a karbantartási szerződések árait. I tárt) / v Ami az 5 millió forintot illeti, mi hiteligényt is szeretnénk ugyan érvényesiteni a Banknál, de az 5 millió forint feltétlenül szükséges lenne az inditáshoz. Az 5 millióért azért nem * ■ .iii» I L _______________________________________ :

Next

/
Oldalképek
Tartalom