1970. január 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

185

tevékenységüket, hogy saját programunkat el szoktuk küldeni tá­jékoztatás céljából. Kimunkáltuk a kerületi népművelési tanácsok működésének irányelveit akkor, amikor megalakításukat ajánlottuk és ; Fővárosi Népművelési Tanács meg kívánja vitatni az idén a kerületi népművelési tanácsok elnökeinek jelenlétében azokat a tapasztalato­kat, amelyeket a kerületi munka mutat)éppen azért, hogy a tapaszta­latcsere jegyében a kerületi népművelési tanácsok számára bizonyos hasznosítható tapasztalatok általánosítására törekedjünk. Elnök: Kinek van észrevétele? Pandurovics József: A jelentéssel .és azzal is, amit Hantos elrtirs kiegészítőjében és válaszában elmon­dott, egyetértek. Meg lehet mondani, hogy a Népművelési Tanács munkája, munkamódszere ma már nagyjából kiforrottnak tekinthető, egész tevékenysége hasznos, jé és megfelel azoknak a célkitűzések­nek, követelményeknek, amelyeket a népművelési tanácsokhoz füzünk. Természetesen az is igaz, hogy amig ide eljutottunk, és még most is, a munka során is, vannak zökkenők. Számításba kell azonban ven­ni azt is, hogy a résztvevő szervezetek között jelentős különbségek vannak. Egyrészt állami, másrészt társadalmi szervek, amelyeknek he­lyi szerepük van, és másképpen tudnak tevékenykedni. A szakszervezeti a társadalmi szervek pl. nem utasíthatják saját szerveiket. Ebből adódóan tehát bizonyos problémák jelentkeznek, amelyeket az anyag is jelez. I Mi nagyra értékeljük a Népművelési Tanácsnak azt a a koordinálás. tevékenységét, amely főfeladata is: egyrészt iNHSWtatefSS:, másrészt az egységes koncepció, a népművelés tartalmánál? és a cselekvés egy­| ségének a megteremtése. <?" K I i- 4o/a. ­%

Next

/
Oldalképek
Tartalom