1970. január 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
184
4 ^ az esetben szűkülne az egyéni mérlegelések, nyomások köre, és az előre látható problémáké is. Vsgypedig, ezt a bizottsági módszert próbaidőre kellene bevezetni, és azután újból elővenni a kérdést, amikor a tapasztalatok már kialakultak. mgy biztos, amit az anyag is mond, hogy a városfejlesz- tés szempontjából a telek-érték mellett ki kell tartanunk. Ez most már mindenképpen alapvető városfejlesztési problémának látszik, a teiek értékét valamilyen formában meg kell fizetni, és ezt konkrét esetekben esetleg el lehet engedni. A másik pedig: differenciálni. Bizonyos differenciálást én is helyeslek. De nemcsak a funkciók, hanem a heryi, városfejlesztési helyrajzok szempontjából, és ebben a tekintetben arra kellene törekedni, hogy valamilyen módon ez határozottabban, számszerűbben, konkrétabban legyen körvonalazva. Mert így úgy érzem, hogy sokkal nagyobb bizonytalansággal járó eljárás lesz, amit legfeljebb próbaképpen lehetne megkezdeni. B a r t o s István: En csak az "utolsó szó" jogán szólalok fel, miután két elvtárs által megtámacitatva érzem magam. Nem arról van szó, hogy én Fekete Péter vagyok, ami azt illeti, hogy át akarom háritani azokra, akik takarékoskodnak. Ez egy rendezetlen kérdés. Akkor a VB-nek olyan álláspontot kellene elfoglalnia, és ezt szentesitetni kellene a PM-mel is, akkor ezeket a lakóterületeket közterületekké kellene nyilvánítani. Közparkként kell kezelni, és akkor kertészeti kirendeltségeket kell létrehozni, ezeket a parkokat öntözni,-ii3 • éíMI * >mi ***' /