1969. december 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

46

-r­* " í Mindezek alapján n boruházási programot a Végrehajtó Bizottság elé terjesztjük, kérve annak jóváhagyását és az alábbi határozati javas­latok elfogadását. Határozati javaslatok A Végrehajtó Bizottság 1.a XIV.kerület Zuglói lakótelep beruházási programját az előterjesz­tésben és mellékletben foglalt mutatók és meghatározások figyclom- bcvótolóvol jóváhagyja azzal, hogy a/ az építendő uj lakótelep anyagi eszközeit a IV.ötéves tervbon alkalmazandó pénzügyi konstrukciók figyelembevételével kell biztositani, b/ a beruházás megvalósításánál az alapközmüvek clsődlcgossógo mellett az érdekelt fővárosi szerveknek a komplexitás elvét - a lakások és a kapcsolódó létositményok építésének együttos- sógét - kell érvényositoniök; 2. Utasitja a Budapesti Városépitósi Tervező Vállalat, valamint a FŐBER vezetőit, vizsgálják meg az ogy lakásra jutó fajlagos költ­ségek csökkentési lehetőségéb azzal, hogy a műszaki szinvonal nem csökkenhet. Határidő: folyamatos, jelentéstételre 19?o.junius 3o. Felelősök: Győri László és Koltai Benő 3. Utasitja a Városrendezési ós Építészeti főosztály, valamint a Torv­és Közgazdasági főosztály vezetőit, hogy a felvetett irodaház épí­tésével kapcsolatos kérdésoket vizsgálják meg és a kialakult állás- foglalások figyelembevételével tegyenek együttes előterjesztést a V3 elnökségéhez. Határidő: 19?o.március 3o, Felelős: Heincz Mihály és dr.Viszkei Mihály Budapest,1969.december 2. 9 s Dr. Viszkei Mihály /*■ Heincz Mihály , főosztályvezető főosztályvezető Láttam és ogyetértek: Kőmives István ^ Bartos István VB elnökhelyettes VB elnökhelyettes ,\ j^r- A sajtó t jéko: te. , t javasoljuk | I _________________________________ •-"&Ü/00

Next

/
Oldalképek
Tartalom