1969. október 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

78

I ___ J. é ú V " , ' ;á '■ é i i- 8 ­tóttűk a patkányokat, olyanokból, mint a Gyapjuforgalmi Vállalat, meg a Glóbus Nyomda. Ott sincs patkány, aa illetékes elvtársak meg is győződtek róla. Szóval ilyen alapon kezdtünk hozzá, mert belekényszerültünk saját problémánk révén és a partnereinknek nyúj­tandó szolgálat kapcsán. Miután ezekben az üzemekben eddig eredmé­nyesen tudtuk elvégezni a patkányirtást, úgy Ítéljük meg, hogy Bu­dapesten is meg tudjuk csinálni. Ami apparátusunkat illeti, a mellettem ülő dr. Csa- lava állatorvos vezeti ezt a munkát, mo3t már 4. éve,é3 van egy külön részlegünk, amely csak ezzel foglalkozik. Ez a részleg per­sze nincs akkora, mint amekkora itt szükséges, de ebben az esetben szükséges 8o brigádvezető és kb. 5oo segédmunkás. 2 hónap alatt el lehet végezni a munkát az egyik részben. Mert a tervezet szerint két részre van osztva az egész. Azt tartanám célszerűnek, ha a nyári vakáció alatt végeznénk el ezt a munkát, amikor az állator- vosi egyetem hallgatóit, valamint a technikumokból az állatorvosi technikusokat is igénybe tudnánk venni a segédmunkához. Azok látsza­nának a legalkalmasabbaknak erre a célra, nem szólva arról, hogy étkeztetésük, ellátásuk á is könnyen biztosítható volna, és nekik is jó gyakorlatot jelentáne. Azt is lehetségesnek tartom, hogy az első lépést már 197o nyarán a vakációban megtennénk és az mindjárt iskolapélda is lenne. A második rész pedig Pest volna. \ 1 \ \ A fenntartást mi magunk is el tudjuk vállalni, hi­szen azokban az üzemekben is mi biztosítjuk a patkánymentes állapot t fenntartását, amelyekben mi irtottuk ki a patkányokat, de nagyon egyetértünk azzal, hogy a Takarító Vállalatnak kellene átvenni és tovább folytatni. Mi természetesen aládolgoznánk és segítenénk, hogy minél előbb tudják csinálni ők, maguk. Mi is beledolgozunk, I 78 j i----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom