1969. október 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

4

| ú ' I- 3 ­A szakvállalatok munkája sem mindig kielégítő, mert nem I következtésen hasznosítják a rágcsálók elleni védekezés korszerű elveit és módszereit s mert az egyes dolgozókig lemenő anyagi érdekeltség nem fűződik az elért eredményhez. A főváros épületeinek és közmüveinek jelentős hányada el­öregedés, háborús kár, stb. következtében nem kielégitő műszaki állapotban van, ami a patkányok megtelepedését elő­segíti. ■* A korszerű deratizáció ma már nem a jelenlegi évi egy­két alkalommal történő irtási formákat helyezi előtérbe, hanem egyszeri nagy akciót, amely alatt a patkányokat egy te­lepülésen teljesen kiirtják, majd ezt követi az eredményt fenntartó folyamatos munka. Tehát a kezdés időpontjától az irtás mindaddig folytatódik, mig az adott településen pat­kányelőfordulás észlelhető, illetve még azon túl is figyel­met fordítanak újabb petkánymegtelepedés és invázió elhárí­tására. Ilyen elvek alapján történt irtás Nyugat-Kémetország több nagy városában /Hamburg, Daisburg, Saarbrüclcen, Cux- haven, Hclgoland sziget, stb./, Angliában, Walesben, Dánia több megyéjében, az utóbbi években Prágában és Bulgária né­mely városában is, Budapesten az elmúlt években c KÖJÁL kezdeményezésére történt több hasonló elveken alapuló, bár méreteiben kisebb deratizáció, melyek kb. 90 %-os patkánycsökkenést eredmé­nyeztek. Fontiek alapján úgy véljük, hogy egyrészt c patkányok okozta gazdasági kár, valamint a főváros járványügyi holy­1 zeténelc továbbjevitáse miatt szükségessé vált Budapesten a teljes deratizáció végrehajtása. Ezért javasoljuk, hogy az évente 20-50 millió Ft, költ­séggel jelentkező, a patkányok számát alig befolyásoló, ta- vaszi és őszi rágcsálóirtási kampány megszüntetését. ( 197l"*'lJffl-a főváros egész területének /523«53 kra2/ dora­tizációját c következő módon javasoljuk megszervezni: i h ' _________ . '_______ 7653. _______ ! mám * ' * **

Next

/
Oldalképek
Tartalom