1969. október 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

261

l- 8 « nalak nentón fekszik. Földrajzi helyzetén túl különös jelentőségű Budapesten a természeti táj és a városépítés harmonikus kapcsolata, amely egymást hatá­séban kiegészíti éa felfokozza, Budapest panorámáját az érdeklődés középpont­jába állítja. Méreteinél és a lakosság számánál fogva a legnagyobb fővárosok közé tartozik, a szocialista országok fővárosai közül a második helyen áll. Kulturális értékei, több száz műemléke vonzó hatású, műemlékeiben a római im- péklum legéazakkeletibb éa a tőrök uralom legéazaknyugatibb határterületén a római és török emlókek sajátosan ötvöződnek. Sígyes muzeális gyűjteményei nem­zetközi méretekben is kiemelkedőnk. Vendéglátóipara, a magyar gyümölcsök és borok vonzó hatásúak. Budapest gyógyforrásai, téli szabadtári fürdőzésre is alkalmas termálvizei természeti vonzó értéket jelentenek. Mindezek együttes hatása az ország ide enforgalm&ban Budapest szerepét döntő jelentőségűvé te­szi. Műveli a főváros idegenforgalmi vonzerejét - elsősorban a belföldi tu­rizmus irányában - az, hogy Budapest az ország politikai, igazgatási, ipari áe kereskedelmi központja, vasúti és közúti csomópont. Budapest idegenforgalmára ie jellemző, hogy a beutazók és átutazók túlnyomó része szocialista országokból érkezik, azonbhn mégis a nem szocialista orszá­gokból származó turistaforgalomból nagyobb arányban részesedik, mint az or­szág más vidékein. Ez természetes la, hiszen a vonzó tónyezők mellett a fái­ké szült sági tényezők* e szálláshelyek felszereltsége e külföldiek részére nyújtható Bzolgáltatésok szinvonaula a kulturális és szórakozási lehetőségek magasabb színvonalon elégíthetők ki a fővárosban* A Magyarországra érkező külföldiek közül budapesti szállodában és egyéb adat­szolgáltatásra kötelezett szálláshelyen sz&lt meg * í szooiallsta ország- nemszoelalista ország­ból érkező bél érkező | 1966-ban 48,2 % 67,0 % 1967-ben 45,2 % 66,9 # 1 I ' Az átlagos vondágnapok száma Budapesten az ország vidékeihez viszonyítva különösön a Baluton-környékéhez képest, kevesebb. Szállódéban a külföldi vendégek országos illetőleg Budapesti viszonylatban átlagosan I ti 04 tó úiüWHP » mm 14** mama

Next

/
Oldalképek
Tartalom